Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 19. csütörtök, Viola

pályázat

A hétvégén rendezték meg a Tantermi Színházi Szemlét  

2010 őszén a FÜGE Egyesület és a Polgár Krisztina Emlékalap nyílt pályázatot indítottak alternatív színházak számára. A felhívás szerint olyan előadásokat kellett készíteni, amelyek egy iskolában is előadhatók, és kifejezetten iskolásoknak szólnak. A játékosan oktató szándékú színdarabok szemléjét a MU Színház és a Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium fogadta be.

Szakkörökön fejlesztik tovább a tehetséges kisdiákokat  

Az Újbudai Pedagógiai Intézet hosszú ideje tehetségpontként is működik, és mint ilyen elindult az Oktatási Minisztérium egyik pályázatán. A kiírás szerint szakköri műhelyfoglalkozást szerveztek tehetséges gyerekek számára, akik a Kiskutatók és a Kispaletta Műhelyekben bontakoztathatták ki adottságaikat. Az itt készített munkák között volt az a spagettihíd is, melyet ünnepélyes keretek között mutattak be a tanfolyam záróeseményén.

A Bocskai a kiválóságért hajt  

A Bocskai István Általános Iskola eddigi teljesítménye és eredményei alapján meghívást kapott egy európai pályázatra. A Minőségmenedzsmentért Európai Alapítvány (EFQM) Kiválóság Díja Európa egyik legrangosabb elismerése, amely nem a szolgáltatás minőségét, hanem az egész szervezet működésének kiválóságát díjazza. Az iskola a jó hír hallatán komoly munkába fogott, és megkezdte az egyeztetéseket a fejlesztendő területeken.

Oldalak