Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

környezetvédelem

TUDATOS KEDDEK I Hogyan kampányolj a fenntarthatóságért?  

Tudatos keddek - Hogyan kampányolj a fenntarthatóságért?

Újbuda Önkormányzata a tudatosság jegyében új programsorozatot indított, melynek negyedik alkalmára 2024. december 3-án 18.00-20.00 óra között kerül sor a B29 Ifjúsági Közösségi Térben. A workshop során a fenntarthatóság melletti hatékony érvelés témájában fogjuk átadni egymásnak tapasztalatainkat és keresünk új lehetőségeket.

Környezetvédelem nem csak a Világnapon!

Az ENSZ 1972-ben június 5-ét Környezetvédelmi Világnappá nyilvánította. A szervezet fő célja volt felhívni a figyelmet a világméretű környezetszennyezés következményeire, mozgósítani a megelőzésre, a szemét- és hulladékképződés mértékének csökkentésére és buzdítani a megújuló természeti energiák hasznosítására.

A klímaváltozás közös ügyünk  

Mostanában mindenfelé egyre nagyobb hangsúlyt kap a klímatudatosság, a környezettudatosság. Hiszen a bolygó is veszélyben van, mert egyre több pusztító hatásnak van kitéve!

Duna-Ipoly Nemzeti Park előadása: Fenntartható kertek

2021október2113:30

interaktív előadás

Az előadásban sorra veszik a fenntarthatóság fontosságát és az erre mutató égető „üzeneteket”. Ilyen jegyeket mutató kerteket megvizsgálva, a klímabarátság témakörére is kitérnek.

Ne késlekedjünk a zöldítéssel!  

Joggal mondják, hogy a hideg elviselése főképpen pénzkérdés. Akinek jó ruhája, meleg kuckója van, az akár a sarkköri időjárást is kibírja. A hőség azonban más. Még az egészségeseknek is megárthat. A légkondicionálók messze nem tökéletesek, és nem is mindenki számára elérhetők, ráadásul időnként ki kell mennünk az épületekből, ha nem akarunk teljesen leszokni a normális életről. További felmelegedést jósolnak, és ehhez jön még, hogy a beépített, leburkolt városi területeken sokkal magasabb az átlaghőmérséklet, mint a növényzettel borítottakon. A városi lét nyilvánvaló előnyeiről, szükségességéről viszont ma már nemigen tudnánk lemondani.

Ma van a Föld Napja – Tegyünk érte közösen!  

A Föld Napját először 1970-ben rendezték meg azzal az üzenettel, hogy ma kell tenni a holnapunkért, jövőnkért annak érdekében, hogy a Föld minél tovább egy élhető bolygó maradjon valamennyi élőlény számára.

Újabb fejlesztések a Sas-hegy környékén  

Újbuda klímastratégiája a véleményezés periódusában van, augusztus 31-éig bárki elolvashatja a kerület honlapján a tervezetet, és reagálhat is rá. A kerület zöld koncepciójával kapcsolatban Kreitler-Sas Mátét, az LMP XI. kerületi önkormányzati képviselőjét kérdeztük az eredményekről és a tervekről.

Zöld, klímabarát Újbuda  

A „Tiszta, zöld közterületek” program keretében az önkormányzat szeretné növelni és jó állapotban fenntartani a közterületek zöld felületeit, a lakosság mellett a kerületi vállalkozások és civil szervezetek bevonásával.

Klímaváltozás: veszélyek és feladatok  

Manapság már egyre többen fogadják el a klímaváltozás tényét, nemcsak a médiában megjelenő cikkek és beszámolók alapján, hanem a személyes tapasztalatok okán is. A kedvezőtlen fejlemények elleni érdemi cselekvés azonban gyakran elmarad, vagy túl lassú ahhoz, hogy lépést tartson a gyorsuló negatív folyamatokkal, ténylegesen mérsékelni tudja a nem kívánt hatásokat.

Környezettudatos és kreatív is lehet az ünnep  

Ha valakinek fontos a környezetvédelem, törődik a természettel, a jövővel, és nem akar kivágott fát feldíszíteni, ma már számtalan egyéb lehetősége van, ha mégis karácsonyfát állítana otthon. A környezetbarát díszítési és csomagolási megoldásoknak pedig csak a fantáziánk meg az ügyességünk szabhat határt.

Játékos környezetvédelem  
 

Az ország tizenöt óvodáját látogatja átfogó környezetvédelmi programjával Gévai Csilla meseíró. Az elmúlt hónapok tapasztalatairól a programban résztvevő szakemberek tanácskoztak november 5-én a Kelenvölgyi Közösségi Házban.

Ökobandázás a Fonóban  

Idén is megrendezték szokásos összejövetelüket a zöld civil szervezetek. Három napos rendezvényük egyik helyszíne a Fonó Budai Zeneház volt, ahol plenáris ülésen vitatták meg a fenntartható fejlődési lehetőséget, azok sikereit és kudarcait.

Oldalak