Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

kedvezménykártya

Budapest várja a belföldi turistákat  

Fővárosba irányuló belföldi turizmust élénkítő kártyát jelentett be Karácsony Gergely főpolgármester a legutóbbi Budapest Restart beszélgetésen. A kedvezménykártyával a szokásos turista attrakciók mellett szállodai szolgáltatások is mérsékeltebb áron vehetők igénybe.

Újbudán az időskor nem hátrány, hanem lehetőség  

A XI. kerületben élők közel negyede, mintegy negyvenkétezer ember hatvan év fölötti, ezért itt mindig kiemelt helyen szerepelt az időskorúak tisztelete, életminőségük támogatása. Az Újbuda 60+ Program, a kerület idősbarát politikájának sorvezetője olyan komplex rendszerré nőtte ki magát, amely évente átlagosan húszezer újbudait ér el programjaival és segítő szolgáltatásaival.

Kerületünk élen jár az esélyegyenlőség megvalósításában  

Újbuda élen jár a fővárosi kerületek körében az esélyegyenlőségi célok és az Európai Unióban egységesen előírt feladatok teljesítésében – összegezték az „Esélyegyenlőség Budapesten 2016-2020” című konferencia résztvevői. A rendezvényt emiatt tartották a XI. kerületi Polgármesteri hivatal Zsombolyai utcai dísztermében.

Már tizenhétezres aktív tagsággal indul az Újbuda 60+ Program új, tízéves ciklusa  

Február 25-én, az önkormányzat képviselő-testületi ülésén adták át a tizenhétezredik Újbuda 60+ Kedvezménykártyát tulajdonosának. Kincses Jánosné férje nevében vette át azt Hoffmann Tamás polgármestertől. A kerület a tavaly elfogadott, 2015–2025 ciklusra vonatkozó Idősügyi Koncepcióját szeretné megerősíteni ezzel a gesztussal. Minden újabb ezredik kártyát is hasonló módon adja majd át, ezzel is hangsúlyozva az időskor fontosságát és támogatottságát.

Átadták a tizenötezredik 60+ kártyát  

Átadták a tizenötezredik 60+ kártyát

Az Idősek Világnapja alkalmából a 60+ program tagjait és önkéntes segítőit is ünnepelték a Flamenco Szállóban. Az eseményen a kitüntetések mellett átadták a 15 ezredik 60+ kedvezménykártyát.