Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 20. péntek, Teofil

Karinthy Színház

Én, te, őt! - Tihanyi előbemutató  

Csonka András, Földvári Péter

A Karinthy Színház a tavalyi, nagy sikerű Lovagias ügy című előadás után ismét egy előbemutatóval tért vissza a tihanyi Bujtor István Szabadtéri Színpadra. Ezúttal egy kortárs amerikai komédiát mutattunk be a közönségnek Én, Te őt! címmel. A párhuzam a tavalyi bemutatóval azonban nem csak a helyszín, hiszen az előadás rendezője ezúttal is Verebes István volt, és Bajor Imre is újra az egyik főszerepben állt a közönség elé.

Karinthy Márton: A legnagyobb sikerem, hogy létezünk  

A Kossuth-díjak kiosztásánál idén Karinthy Márton rendező, a Karinthy Színház alapító igazgatója is kezet rázhatott a köztársasági elnökkel, aki Karinthy Frigyes unokájaként egyedül képviseli a család irodalmi hagyományait.

Beszélgetés Pásztor Erzsivel  

A Karinthy90.blog.hu januárban beszélgetett a Kossuth-díjas Pásztor Erzsivel XIII. kerületi otthonában az Egyenlőség című darabról.

Torta Karinthyról  

Újbuda Kulturális Városközpontjának Ünnepén bemutatták a  Karinthy-szeletet a Hadikban.

Színházi információk okostelefonon  

A Karinthy Színház ismét valami újdonsággal rukkolt elő, mellyel kényelmesebbé teheti színházlátogató közönsége életét, kulturális tájékozódását. Már elég egy telefon, hogy letölthessük az előadás szereposztását, tartalmát, a fényképeket, vagy az aktuális havi műsort.

A Cabiria éjszakái utoljára a Karinthyban!  

Még vannak szabad jegyek Fellini híres filmjének színpadi változatára, a Cabiria éjszakáira, melyet július 23-án utoljára láthatnak a Karinthy Színházban. A klasszikus Újbuda díszpolgára, Mészáros Márta rendezésében elevenedik meg.

Új logót kap a Karinthy Színház  

A Karinthy Színház élete az elmúlt évben folyamatos megújulásban telik. Az évadban jelentősen felfrissítette repertoárját, átépítették a nézőteret, Karinthy Márton színigazgató pedig szeptembertől újabb meglepetést ígért a nézők számára. Néhány hónapja logo pályázatot hirdettek, melynek segítségével a teátrum egész arculata megváltozik majd. A győztes munkákat a Hadik kávéházban mutatták be.

Moldova katonája hódít a Karinthyban  

Talán kevesen tudják, hogy a regényeivel híressé vált Moldova György nagyjából 15 évente drámát is ír. Úgy tűnik, mostanában telhetett le a másfél évtized, hiszen az elismert író kifejezetten a Karinthy Színház számára írta meg a TE furcsa katona című komédiáját. A Karinthy Márton rendezésében még a télen színpadra állított mű ma is egyre több embert vonz a Bartók Béla úti teátrumba.

Dollár papa a Karinthyban  
 

Gábor Andor népszerű darabját, a Dollár Papát vitték színre a Karinthy Színházban. A szereposztás kiváló, a milliomosnak hitt chicagoi nagybácsi szerepében Sztankay István brillírozik.

Dollár papa a Karinthyban  

Gábor Andor "Dollár papa" című vígjátéka már az 1900-as évek elején hódított a színházakban és a filmvásznon egyaránt.

25 éves a Karinthy Színház  

25 éves jubileumát ünnepelte a Karinthy Színház március 7-én, szerdán. A jeles napra Karinthy Ferenc: Leánykereskedő című darabját tűzték műsorra.

Közművelődési megállapodás 2006

17 kulturális csoport írta alá a közművelődési megállapodást. Idén összesen 28,5 millió forinttal támogatta a kultúrát az önkormányzat, ez 10 millió forinttal több, mint tavaly.

Butaságom története  

Október 28-án bemutató volt a Karinthy Színházban. A Butaságom története című darab Gyárfás Miklós, Karinthy Márton, Vajda Anikó és Vajda Katalin tollából igazi jutalomjáték a színészeknek.

Oldalak