Kapa és Pepe esete Rejtő Jenővel
A Jancsó-filmekben vált kultikussá a Kapa–Pepe páros. Több mint huszonkét éve dolgoznak együtt, 2012-ben barátaikkal megalapították a Nézőművészeti Kft.-t, hogy saját magukra szabott előadásokat hozzanak létre.
A Jancsó-filmekben vált kultikussá a Kapa–Pepe páros. Több mint huszonkét éve dolgoznak együtt, 2012-ben barátaikkal megalapították a Nézőművészeti Kft.-t, hogy saját magukra szabott előadásokat hozzanak létre.
Scherer Péter rendezésében kalauzolja a nézőket Rejtő Jenő világába a Karinthy Színházban, A piszkosak címmel március 2-án bemutatott bohózat. A darabot két hónap alatt írták meg és alkalmazták színpadra.
Földes Eszter, A bolond lány főszereplője egy ideig nem lesz látható a Karinthy Színházban – és másutt sem –, hiszen anyai örömök elé néz. A színésznőt kollégái és a színház vezetői február 19-én este búcsúztatták el – átmenetileg –, az előadással együtt. A következő évad elején újra műsorra tűzi majd az újbudai színház a népszerű bűnügyi vígjátékot.
Több állomásos színházi idegenvezetéssel kiegészített túra indult a B32 Galéria és Kultúrtérből november 11-én. A séta állomásai a Karinthy Színház, a MU Színház, az Artus Stúdió és a Szkéné Színház voltak, ahol művészeti vezetők, színigazgatók mutatták be az intézmények mindennapjait.
Operett előadás még nem volt a Karinthyban, de Csizmadia Tibor rendezésében hamarosan bemutatják a XIV. René című darabot, amelynek zenéjét a nagy slágergyáros, Eisemann Mihály szerezte.
Karinthy Márton másodszor is megrendezte Thornton Wilder Pulitzer-díjas színdarabját, A mi kis városunkat. A premier negyvennégy év elteltével szeptember 29-én volt, a darab októberben több alkalommal is látható a Karinthy Színházban.
Újabb fejezet kezdődik a Karinthy Színház, Buda legrégebb óta működő és ezalatt folyamatosan fejlődő, megújuló színházának életében. Az elmúlt 36 év során megújult arculat és a változatos repertoár által kitaposott ösvényen tovább haladva ismét olyan művészeti produktumokat hoznak létre, amelyeket már megszokhatott a közönség a színháztól.
Aktuális témát, a kultúra és a politika egymáshoz viszonyulását feszegeti a Karinthy Színház új drámája. Ronald Harwood Szembesítés (A karmester) című darabját Szántó Erika rendező állította színpadra.
Új oldaláról mutatkozott be a Karinthy Színház azáltal, hogy Stephen King egyik legnépszerűbb művét, a Tortúrát vitte színpadra. A pszichotriller két főhősét Balázs Andrea és Árpa Attila alakítja.
Október 28-tól játssza Aszlányi Károly „Péter, avagy szélhámos kerestetik” című vígjátékát Karinthy Márton rendezésében a Karinthy Színház.
Az Artus Stúdió, a MU, a Karinthy és a Szkéné Színház közös Színházi Idegenvezetés elnevezésű programjára invitálja az érdeklődőket november 11-én, a Kerület Napján.
Október 14-én mutatják be Thuroczy Katalin Pandora szelencéje című új, kétszereplős darabját a Karinthy Színházban.
Az Artus Stúdió, a MU Színház, a Karinthy Színház és a Szkéné Színház közös Színházi Idegenvezetésre invitálja a színházkedvelőket 2016. november 11-én, a Kerület Napján.
A Városi Kultour 2016. október 30-án (vasárnap) 8.30-tól rendezi meg Karinthy-túra 6. című városi, városismereti programját.
Az Újbudai Önkormányzat által szervezett Őszköszöntő Fesztivált a kissé hektikus időjárás sem tudta elrontani. A szervezők és a nézők alkalmazkodtak az időnként átvonuló zivatarokhoz, így az esti tűzijáték kivételével minden programot, koncertet megtarthattak a Bikás parkban.