Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 19. csütörtök, Viola

Karinthy Színház

Új igazgatót kap a Karinthy Színház  

– Július 1-jétől Berettyán Nándor vezeti igazgatóként a Karinthy Színházat – jelentette be Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) titkára. A 28 éves színész 2017-ben végzett a Kaposvári Egyetemen, Vidnyánszky Attila osztályában.

MACSKAKŐ: Karinthy Színház

A Macskakő legfrissebb adásában Juhász Anna kulturális nagykövet, a Juhász Anna Irodalmi Szalon vezetője a Karinthy Színházba kalauzol minket. Major Attila segítségével bepillanthatunk a színház kulisszái mögé, és közelebbről megismerhetjük az intézmény megálmodóját, Karinthy Mártont.

60+ Színházjáró Bérlet - elmaradó előadás!  

Kedves Ügyfeleink!
A Karinthy Színház 2020.10.18-i időpontra szervezett előadás "Lököttek" címmel, elmarad!
Akik a 60+ színházjáró bérletük alapján erre az időpontra kaptak jegyeket, azok automatikusan megtekinthetik az előadást idén decemberben.
Amint rendelkezésünkre áll az új időpont, közzé fogjuk tenni!

LÁTÓTÉR Marton Róberttel (2020.09.28.)

Leginkább a Karinthy Színházban, valamint a Jóban Rosszban sorozat sármos orvosaként láthatja őt a közönség. Ám a közeljövőben zeneszerzőként is debütál, méghozzá Újbudán. A B32 Galéria és Kultúrtér új bemutatójának, a Kicsibácsi és Kicsinéninek – amelyet a Nézőművészeti Kft. ad elő Gyulay Eszter rendezésében – ugyanis Marton Róbert a zeneszerzője. Színházról, munkáról és családról beszélgettünk a művésszel.

Nem művészként gondolok magamra – Interjú Marton Róbert színésszel  
 

Leginkább a Karinthy Színházban, valamint a Jóban Rosszban sorozat sármos orvosaként láthatja őt a közönség. Ám a közeljövőben zeneszerzőként is debütál, méghozzá Újbudán. A B32 Galéria és Kultúrtér új bemutatójának, a Kicsibácsi és Kicsinéninek – amelyet a Nézőművészeti Kft. ad elő Gyulay Eszter rendezésében – ugyanis Marton Róbert a zeneszerzője. Színházról, munkáról és családról beszélgettünk a művésszel.

"Ember, aki él" – Karinthy100 esttel indult az irodalmi szezon Újbudán  

Szeptember 2-án egy teltházas, on-line is követhető irodalmi esttel nyitotta meg az őszi szezont az Irodalmi Szalon és Újbuda Önkormányzata. Az apropó a XI. kerület irodalmilag, kultuálisan is kiemelkedő múlttal rendelkező családja, a Karinthyak egy fontos évfordulója: 1920. augusztus 14-én, épp száz éve házasodott össze Böhm Aranka és Karinthy Frigyes író, s ekkor költöztek a kerületbe, Aranka Verpeléti (ma Karinthy Frigyes) úti lakásába.

Földes Eszter búcsúzik a kerülettől  

Először 2015-ben láthatta a Karinthy Színház közönsége Földes Esztert: A bolond lány című darabban debütált Újbudán, amelyet a nagy sikerű A baba követett. Az évek során nemcsak a nézők, hanem a színház alapító igazgatója is bizalmába fogadta a színésznőt, utolsó bemutatójának, a Veszélyes fordulónak a rendezésére is őt kérte fel. Földes Eszter a napokban jelentette be, hogy előadásait nem játssza tovább a Karinthy Színház, így öt esztendő után búcsúzik a kerülettől.

Folytatásra vár a Karinthy Színház története  

A Karinthy Színház 38 éves története igazi sikersztori volt: az Újbudán otthonra lelő teátrum magánvállalkozásként jött létre és működött egy teljesen más alapokon nyugvó színházi rendszerben. A szakma elismerte, a közönség szerette, és új fényt vetett egy nem akármilyen irodalmi névre, hiszen az alapító tulajdonos Karinthy Frigyes unokája, Karinthy Ferenc fia volt. Karinthy Márton igazgató-rendező halála után mindenki a történet folytatásában bízott – a happy endhez azonban néhány kérdést még tisztázni kell.

A neten zajlik a kerület kulturális élete  

Minden közösségi ház, szórakozóhely és kiállítótér bezárt, a programok elmaradnak a XI. kerületben is a kormányrendeletnek megfelelően. A szervezők azon dolgoznak, hogy a járvány idején se szűnjön meg teljesen a kulturális élet Újbudán. A B32 Galéria és Kultúrtérből például virtuális tárlatvezetésekkel, beszélgetésekkel, koncertfelvételekkel és színházi közvetítésekkel jelentkeznek az interneten.

Gutenberg! A musical! - Új előadás a Karinthy Színházban  
 

A Karinthy Színházban február végén bemutatott zenés darab, a Gutenberg! A musical! nem a könyvnyomtatás feltalálójáról szól, hanem két fickóról, Budról és Dougról, akik elhatározzák, hogy híres musicalszerzők lesznek. Most éppen Johannes Gutenberg életét dolgozzák fel, ám az interneten kevés információt találnak, ezért a saját fantáziájukra bízzák a történet szövését.

Új vezetőkkel, a régi szellemben folytatja tovább a Karinthy Színház  

Major Attila (j), Katz Petra, Földes Eszter és Karinthy Vera

Karinthy Márton úgy rendelkezett, hogy lánya, Karinthy Vera mellett Katz Petra és Major Attila ügyvezetők vigyék tovább a Karinthy Színház ügyeit, a művészeti vezető pedig Földes Eszter színésznő lett, aki a Veszélyes forduló című darabbal rendezőként is bizonyított már – Karinthy Márton a betegágyáról látta el tanácsokkal a próbaszakaszban. Az alapító igazgató által megálmodott 38. évad és a tervezett bemutatók megvalósulnak, az új vezetők pedig már hozzáláttak a 2020/2021-es évad előkészítéséhez.

Gyertyás emlékezés Karinthy Mártonra  

2019november0819:00

Gyertyás megemlékezésre várják a gyászolókat november 8-án este a Karinthy Színházban. A színházalapító igazgató, a Kossuth-díjas Karinthy Márton színházi rendező, írós, Karinthy Ferenc író fia, Karinthy Frigyes író unokája, Újbuda díszpolgára november 6-án hunyt el.

Oldalak