Adománygyűjtést szervez az Élelmiszerbank
Több mint 200 áruházban szervez Karácsonyi Adománygyűjtést a Magyar Élelmiszerbank péntektől vasárnapig.
Több mint 200 áruházban szervez Karácsonyi Adománygyűjtést a Magyar Élelmiszerbank péntektől vasárnapig.
Eddig 6740 könyvet gyűlt össze a Libri és a Mesekő Alapítvány közös könyvadomány-gyűjtő programjában, amellyel nehéz sorsú gyermekek karácsonyát tenné szebbé. A programban országszerte 30 gyűjtőponton, köztük Újbudán az Alee Bevásárlóközpontban várják a könyvadományokat.
Pásztorjátékkal köszöntötték a Fraknó utcai Újbudai Idősek Háza időseit az intézmény dolgozói december 21-én. A rendezvényre ellátogatott Hoffmann Tamás polgármester, Nagyné Antal Anikó önkormányzati képviselő, valamint a Magyarországi Vietnámiak Egyesülete vezetői is.
Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás, és ez különösen igaz a karácsonyra, valamint az azt megelőző adventi időszakra. Van, aki vallásos áhítattal várja a szentestét, másnak inkább arról szól, hogy végre egy asztalhoz ülhet az egész család. Megint mások a jótékonykodás vagy éppen a testi-lelki feltöltődés lehetőségét látják az ünnepekben. Bármi legyen is az oka, mindenki várja az év végét, hogy legyen egy szusszanásnyi ideje átértékelni az elmúlt hónapok történéseit, mielőtt beköszönt az új esztendő. Lapunk karácsonyi különszámában összegyűjtöttük, ki mit tart fontosnak a karácsonyból, hogyan készül az ünnepre.
December 24-én, vasárnap az üzletek legkésőbb 14 óráig tarthatnak nyitva, de a kereskedők dönthetnek arról is, hogy korábban zárnak, vagy ki sem nyitnak, december 31-én, vasárnap is maguk határozhatják meg a nyitvatartás rendjét - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-vel.
A gyerekek szabadjára engedhették fantáziájukat, amikor az önkormányzat által meghirdetett rajzpályázaton képekbe kellett önteniük, hogyan látják a karácsonyt Újbudán. A közel kétszáz beérkezett pályaműre – amelyek a ceruzától a vízfestékig a legkülönfélébb technikával készültek – a kerület Facebook-oldalán lehetett szavazni. A legtöbben Marosszéki Armand Ajándékot oszt a Mikulás című rajzát kedvelték. Az idei kiírás különlegessége, hogy a győztes és a díjazottak nem csupán tárgynyereményeket kaptak: az ő alkotásaik kerültek Újbuda Önkormányzatának karácsonyi üdvözlőlapjaira is.
A kerület iskolásai által készített ajándékok átadásával, karácsonyi ízekkel, műsorokkal és ünnepi dalok éneklésével készültek az ünnepekre Újbuda idősek otthonaiban és a közösségi házakban. Az intézményekbe látogató politikusok jóízűen beszélgettek a klubtagokkal, az idősek pedig szívesen elevenítették fel nekik emlékeiket.
A karácsony és a szilveszter mindenhol a készülődés, a vendégvárás, a programok izgalmával telik. Összeállításunkban arra fókuszálunk, miként lehet megelőzni az ilyenkor gyakori vészhelyzeteket, baleseteket.
Újbuda Önkormányzata idén is megszervezte a több mint húszéves múltra visszatekintő Nagycsaládosok Karácsonyát a kerületben élő három-nyolc gyerekes családoknak, akiknek nagyobb terhet jelent a gyermekekről való gondoskodás. Újbudán hatszáz ilyen család él. A rendezvényt a Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskolában tartották.
Adventi vásárt tartottak december második hétvégéjén az Albertfalvi Közösségi Házban (AKH) Farkas Krisztina önkormányzati képviselő szervezésében. Az első alkalommal megrendezett programon neves művészek is felléptek, az árusok pedig minőségi termékeket kínáltak.
Idén nem jelent problémát a karácsonyi bevásárlás annak, aki a Premier Outletet választja. Az ünnepi, akár 70 százalékos kedvezmények bearanyozzák az adventi készülődést.
Az Újbudai Karácsonyi Vásáron, ökumenikus szertartást követően, meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját és felkapcsolták a Kőrösy József sétány ünnepi díszkivilágítását.
Megkezdődtek a kerületi adventi készülődések: az állandó vásár hagyományosan az Allee mellett található, de ezen kívül több, elsősorban hétvégi karácsonyi vásárra is várják a szervezők az érdeklődőket.
Karácsony és szilveszter minden családban az ünnepi készülődés, a vendégvárás, vagy a programok, utazások izgalmával telik. Összeállításunkban néhány gondolatot osztunk meg, miként lehet az ünnepek alatt megelőzni a lakástüzeket és baleseteket, melyek sajnos minden esztendőben előfordulnak.
Szenteste 15-16 óra után éjszakai buszokkal lehet majd utazni, ünnepnapokon a munkaszüneti napi/ünnepnapokon érvényes, a két ünnep között pedig az év végi menetrendet célszerű figyelni. Szilveszterkor a megszokottnál nagyobb befogadóképességű buszok biztosítják majd a közlekedést. A parkolás december 23 és január 2 között szinte egész Budapesten díjmentes lesz.