Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

Bikás park

Főszerepben a biztonság – közlekedésről másképp  
 

Színes programokat kínált a Lite Ride Közlekedésbiztonsági Nap a Bikás parkban a Biztonság Hete záróeseményeként. Újbudán negyedik alkalommal szervezték meg a családi napot, amelynek fővédnökei Hoffmann Tamás polgármester és Simicskó István Újbuda országgyűlési képviselője, védnökei pedig Király Nóra és Molnár László alpolgármesterek voltak.

A családok és a közösségek ünnepe lett az Újbudai Gyermeknap  

Az önkormányzat által szervezett rendezvények sorában hagyományosan a Bikás parkban évről évre megrendezett Újbudai Gyermeknap számít a legnagyobb eseménynek. Idén sem volt ez másként, igazi sztárok érkeztek a színpadra május utolsó vasárnapján, a parkot pedig megszállták a Csillagok háborújának szereplői.

Gyermeknap a Bikás parkban  

2019május2610:00
»
2019május2620:00

Rengeteg ingyenes program! Egész napos gyermek- és felnőttprogramok

Sikert aratott a Futball–EP  
 

A tavalyi örömfutball és felolvasásdömping után a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) idén is megrendezte Esterházy Péter emlékére a II. Futball–EP-t a Bikás parkban.

Tavaszváró piknik Újbudán  

Április 13-án Tavaszváró piknikkel indul Újbuda szabadtéri rendezvényeinek sora. A tavaly első alkalommal megrendezett eseményt, idén húsvétot megelőző hétvégére időzítették a szervezők, ezért az a közelgő ünnephez kapcsolódik.

Ingyenes korcsolyapályák a kerületben  

Nincs karácsony jégpálya nélkül, Újbudán idén is két helyszínen lehet korcsolyázni. A Kőrösy József sétány melletti és a Bikás parki pálya ingyenesen használható.

Vigyázz, kész, gurulj!  

Harmadik alkalommal lesz Babakocsis sétanap Újbudán, melynek célja tesztelni a kerület közlekedési útvonalait a járdák négykerekűivel. Az eseményt idén – a Közlekedésbiztonsági Nappal közösen – szeptember 22-én a Bikás parkban rendezik meg. A programra már jelezte részvételi szándékát a Barátok közt sorozatból ismert kismama, Nyáry Dia is.

Nem vagy egyedül! – séta a demenciával élőkért  
 

Szeptember 17-én, az Alzheimer Világnapja alkalmából először szerveztek olyan rendezvényt Újbudán, amely a demenciával élők problémáira hívta fel a figyelmet. Az Újbudai Szociális Szolgálat, Újbuda Önkormányzata, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház és a Szent Kristóf Szakrendelő által rendezett Bikás parki séta fővédnöke Hoffmann Tamás polgármester volt.

Oldalak