Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 16. kedd, Csongor

Elindult a Senior Capital

Megtartották az idősek életminőségén javítani kívánó Q-Ageing program folytatásaként is emlegetett Senior Capital projektindító munkaértekezletét.

A hat közép-európai ország részvételével zajló, háromévesre tervezett nemzetközi munkaterv az 50 fölöttiekhez is szól, és elsősorban az érintettek munkaerőpiaci visszailleszkedését célozza meg. Az önkormányzat 2008-ban indította el a 60plusz programot, amellyel párhuzamosan a Q-Ageing projektet is elnyerte. A projekt befejezése után egy újabb pályázati lehetőséget kínált fel az Európai Unió, amit Újbuda újra megpályázott, és ismét nyerni tudott. Győrffyné Molnár Ilona projektvezető szerint ez azért történhetett meg, mert a Q-Ageing valódi eredményekkel és nagy sikerrel zárult le. A Senior Capital vezető partnereként Újbuda továbbviszi a 60plusz programot, viszont ezúttal a nemzetközi munka céljainak megfelelően a humántőke kiaknázására helyezi a hangsúlyt. Az új program az idősek tudására épít, azt kívánja továbbfejleszteni, és hasznosítani a munkaerőpiacon illetve az önkéntességben.