Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 21. szombat, Tamás

A húsvéti festett és a hímes tojás

A tojás a termékenység, az újjászületés és húsvét érkezésének a legősibb jelképe.

Közeleg a Húsvét, a locsolóknak festett tojást illik adni.

Az ősi időkben mágikus erejébe vetett hit miatt általában piros festékkel színezték a húsvéti tojást, ami a feltevések szerint Krisztus vérét jelképezi. Történelmi leletek, irodalmi feljegyzések szerint a tojásfestést, díszítést már az avar korban ismerték. Először geometriai vonalakkal felosztották, „rámázták”, majd ezeket a mezőket „hímezték”. Innen ered a hímes tojás elnevezés.

Napjainkban sokféle módon lehet díszíteni a húsvéti tojást. Készülhet viaszolással írókázva, batikolva, hagymahéjjal, növény rátétekkel „berzselve”, csipkével díszítve, patkolva, pingálva, vagy a ma divatos, természetes festőanyaggal színezve. A hagyománytisztelők, vagy a kísérletezők bátran nekiláthatnak a tradicionális színes tojások előállításának saját részre, vagy egy kellemes közös családi program keretében. A magunk festette tojás lehet, hogy nem olyan művészi, mint a bolti, de egyedi és elkészítése jó mulatság lehet. Ehhez gyűjtöttünk csokorba néhány ötletet.

 

  • a fehér héjú tojáson jobban érvényesülnek a színek
  • főzzük keményre
  • zsírmentesítsük, hogy jobban fogják a színek
  • a festő növényt 20-30 percig főzzük
  • minden fél liter vízhez 3-4 evőkanálnyi ecetet tegyünk, ami élénkíti a színeket
  • tegyük a tojásokat a színes folyadékba a kívánt szín eléréséig, kb 20-40 perc
  • töröljük szárazra a megfestett tojást
  • fényesítsük szalonnabőrös, olajos, zsíros vattás áttörléssel
 
Melyik növény főzetéből milyen színt nyerhetünk?
  • Halványzöld: spenót, fű, csalán levél, sárgarépa zöldje, petrezselyem
  • Barna: lilahagyma héj
  • Vöröses barna: vöröshagyma héj, a külső száraz levelek nélkül, nagy mennyiség kell belőle, minél tovább tartjuk a vízben, annál sötétebb színt kapunk
  • Ciklámen: cékla
  • Narancssárga: kutyatej gyökere, pirospaprikát keverve hozzá erősíthető a szín
  • Tejeskávé: kávé
  • Halványsárga: Maté tea
  • Sárga: sárgarépa és kurkuma, 2-3 répához egy evőkanál kurkuma kell és fél liter víz
  • Rózsaszín: lila káposzta, itt különösen fontos az ecet, mert anélkül kék lesz
  • Kék: lila káposzta ecet nélkül
  • Fekete: diólevél
  • Kékeslila: áfonya

 

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

 

 

 

készült: internetes források felhasználásával

 

kép forrása: pixabay.com