Az Erkel-család 1806-ban került Gyulára, melynek pezsgő zenei életéhez számos családtag hozzájárult. A város földesura, a fiatal zenekedvelő Wenckheim Ferenc gróf gyakran kérte meg az Erkeleket az operák, színházi produkciók bemutatására. Az idősebb Erkel József kiváló tenorista és zenetanár volt, s zeneiskola fenntartására is kapott lehetőséget. Fia, a fiatalabb József a németgyulai katolikus iskola templomi karnagya, tanítója volt és fúvószenekart is szervezett. Arról vált híressé, hogy már egész korán népes családjába plántálta a zene szeretetét. A legidősebb fiúgyermeke a Ferenc nevet kapta és a gróf és neje lettek a keresztszülei. A kis Ferenc zenei fejlődésére a szülői, nagyszülei ház légköre volt hatással, ahol a rendszeres házimuzsikálásba ő már egész fiatalon bekapcsolódott. Kezdetben kottalapozóként, 10 évesen orgonán játszott, 11 évesen ügyes zongorajátékával lépett fel a koncerteken. Iskolái után Erkel Ferencet 1827 körül Csáky gróf meghívta Kolozsvárra zenetanítónak. Ebben a városban érlelődött zenei képessége, tökéletesítette zongorajátékát, sokat koncertezett és komponált. A szülőföld szeretete, a népzene világa rendkívül fontos szerepet játszott életében. Művei sikeréhez hozzájárult, hogy a verbunkos zene segítségével sikerült megteremtenie a magyar nemzeti operajátszást. Legjelentősebb operái a Báthori Mária, a Hunyadi László, a Bánk bán, az István király. Kölcsey Himnuszának megzenésítésére 1844-ben kiírt pályázaton is az ő műve lett a legjobb, melyet mindmáig énekelünk.
1839-ben ismerte meg későbbi feleségét, Adler Adélt, házasságukból 11 gyermek született. Pozsonyból, Pestről mindig szívesen tért vissza Gyulára testvérei közé, s a szabadságharc idején népes családját is oda költöztette. Később külön váltak, mert Adél asszony szerette volna, ha férje külföldön jobban kamatoztatja zongoraművészi tehetségét, s ez által sok gyermekük neveltetése anyagilag könnyebbé válik. Erkel húszévi házasság után pihenései során találkozott Adéllal Gyulán, kapcsolatuk így maradt meg. Ő maga sokat tett a főváros szabadságharc utáni zenei életének felvirágoztatásáért. Sorra alakultak a hazai zenei közösségek, dalárdák és intézmények. 1853-ban a Nemzeti Múzeum dísztermében megalapította a Filharmóniai Társaságot. Több, mint három évtizeden keresztül volt a Nemzeti Színház zenei vezetője, szellemi vezéregyénisége. Élete értelmet nyert azáltal, hogy a magyar operajátszás otthonra talált az Operaház felépítésével, aminek főzeneigazgatója volt. Zenepedagógusi munkásságával közreműködött a Zeneakadémia létrehozásában, 1875-től tíz évig volt igazgatója, zongoratanára.
Jó sakkozóként a Pesti Sakkör alelnöke, majd elnöke lett. Az idős mester élete utolsó éveiben már csak keveset lépett közönség elé, a nyarakat egy svábhegyi villában töltötte. 1893. június 15-én Budapesten halt meg. Emlékére 1952-ben állami-díjat alapítottak, amellyel zeneműveket, zenetudományi munkákat ismernek el.
Újbuda 60+Program
