Több ezer népdalt, népzenei felvételt gyűjtött Magyarországon, Erdélyben, a Felvidéken. Jelentős szerepe volt a világon egyedülálló népzenegyűjteményünk rendszerezésében, feldolgozásában, melyek a magyar kultúrtörténet fontos részét alkotják. Kutatási eredményeit a világ számos országába juttatta el előadói, tanítói körútjai során. Több mint 30 évig tanított a Zeneakadémián, hazai és nemzetközi szervezetek vezetésében vett részt, számos társadalmi funkciót is betöltött, melyekkel a tudományos életben tekintélyt vívott ki.1989-ben megkapta a zenetudományok doktora címet, munkássága elismeréseként 1995-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki.
Életének nyolcvannyolcadik évében, május 12-én hunyt el.
60+Program