Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Senior Capital Project

Az 50 év feletti korosztály tudásának fejlesztését, gazdasági és társadalmi szerepvállalásának erősítését célozza meg az a kétéves európai uniós program, amelyet kilenc nemzetközi partner részvételével Újbuda Önkormányzata vezet.

Ez a generáció olyan tudással rendelkezik, ami a fiatalabbak számára rendkívül hasznos bázist jelenthet, ugyanakkor hiányoznak olyan képességeik, ismereteik, amiket épp a fiataloktól sajátíthatnak el. A tudásbázis kölcsönös átadását, és ezzel az 50 év felettiek lendületben tartását célozza meg a projekt hat ország részvételével.

A projekt 2012. szeptember 1-jén kezdődött el, és 2014. december 31-ig tart. A nyilvánosság előtti tájékoztatásra január 29-én, a Berlinben megrendezendő nyitókonferencián került sor. Hat országból összesen kilenc partnerszervezet vesz részt a munkában, a projekt vezetője a XI. kerület Újbuda Önkormányzata. Mellette Szlovénia, Ausztria, Olaszország, Lengyelország és Németország vesz részt a programban.

Lezárult az 50 felettieket segítő nemzetközi program  

Lezárult az ötven év felettiekről szóló Senior Capital nemzetközi projekt.

Az Újbuda közreműködésével futott program zárókonferenciája végigvette a többéves munkát,

amit hat országból érkező kilenc partner végzett az 50 év felettiek munkaerőpiacon tartása,
illetve tudásuk hasznosítása érdekében.

Genovában találkoztak az 50 év fölöttiek munkavállalását támogató országok  

2013. október 25. és 27. között Genovában megrendezték a Senior Capital projekt félidős konferenciáját, melynek célja a projekt eddig elért eredményeinek bemutatása volt az 50 év felettiek képzése, illetve munkaerő-piaci (re)integrációja területén. A háromnapos rendezvény szervezője és házigazdája Lorena Rambaudi, Liguria Régió regionális szociális minisztere volt. A szemináriumok, előadások, workshopok, és technológiai bemutatók témái a projekt területei mellett érintették az idősebb korosztály életminőségének javítását is.

Elindult a Senior Capital  

Megtartották az idősek életminőségén javítani kívánó Q-Ageing program folytatásaként is emlegetett Senior Capital projektindító munkaértekezletét.