Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 22. vasárnap, Zénó

Kinyílt a világ a Bölcső utcában

Ingyenes internet használatot biztosít a 60 év feletti kerületiek részére az Újbudai Szenior Programközpontban november 18-án átadott új computer-terem. A helységben kilenc számítógép áll a felhasználók rendelkezésére, akiknek decembertől egyetemisták, valamint önkéntes szeniorok segítenek majd eligazodni a világháló útvesztőjében.

Az ünnepélyes átadón Molnár László alpolgármester elmondta, a Bölcső utcai programközpont lassan elnyeri azt a funkcióját, amiért létrehozták, hiszen egyre inkább megtelik élettel. Hozzátette, a számítógép-terem kialakításával az volt a céljuk, hogy létrejöjjön egy olyan helység, ahol a kerületi szépkorúak otthonra találnak és - ellentétben a művelődési házakkal - nem csak vendégnek érzik magukat. - Az internet használat ma már kortól függetlenül megkerülhetetlen - folytatta Molnár László, aki elmesélte, hogy éppen az előző héten 7 éves kisfia segített neki online megvásárolni kedvenc focicsapatának mezét. Toldi Tamás szerint az Újbuda 60+ Program egyik kiemelten fontos célja, hogy segítse az időskorúak informatikai jártasságának növelését az élethosszig tartó tanulás keretében. Ez többek között azért is fontos, hiszen az internet nagyon sokban tud segíteni egy időskorú embert a távol élő rokonokkal való kapcsolattartásban, az ügyintézésben, esetlega vásárlásban.De aGoogle egyik legújabb szolgáltatásával, akár egy távoli célpont is beutazható, így egy mozgásában erősen akadályozott személynek is, "megnyílik a világ" az internet segítségével. - Az elmúlt 4 évben, több mint 1000 fő végezte el a 60+ szervezésében az alapfokú és haladó számítógépes tanfolyamokat és valószínűleg további 1000-2000 főre tehető azon kerületi időskorúak száma, akik az iskolák és a Budapesti Művelődési Központ "Kattints rá nagyi!" programján belül tanulták meg az alapokat - tette hozzá a 60+ programmenedzsere. Mivel 60 év felettiekről van szó, kiemelten fontos az ismétlés, a gyakorlás lehetősége, ami a kerületi közösségi házakon túl mostantóla Bölcső utcában is biztosított. Toldi Tamás azt is elmondta, hogy decembertől egyetemisták, valamint szenior szomszédsági önkéntesek működtetnek majd egy helpdesk szolgáltatást, amely a helyszínen vagy akár telefonon keresztül is igénybe vehető lesz. Célja pedig, hogy lehetőleg minden informatikai problémára és kérdésre választ kaphassanak az idősek. Azt is megtudhattuk, hogy a karácsonyig tartó időszak egy próba üzemmód, melynek célja, hogy kiderüljön, mit hogyan kell bővíteni, fejleszteni ahhoz, hogy minden igényt kielégíthessenek. Toldi Tamás szerint az informatikai szolgáltatások itt nem érnek véget, ugyanis a jövőben szeretnénk az ún. digitális alapú orvosi kapcsolattartás (telehealth vagy e-health) alapjait is kidolgozni, de reméli, hogy rövid időn belül kialakítható lesz az a kerületi időseket teljes körűen kiszolgáló digitális call center is,amit az önkormányzat a Norvég pályázat segítségével kíván megvalósítani. A gépeket az Újbuda 60+ Kedvezménykártya felmutatásával, egyelőre kedden, csütörtökön és pénteken 9-14 óra között használhatja minden kerületi 60. életévét betöltött polgár, maximum 2 óra időtartamra, természetesen ingyen. Nagy létszámú igény esetén a használati időt 1 óra/fő/ napban korlátozzák!