Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
augusztus 19. péntek, Huba

Ünnepi pillanatok

A világ rendkívüli mértékben felgyorsult, a kedvező és kedvezőtlen folyamatok egyidőben elárasztanak minket. Sokszor felfoghatatlan a változás, mint ahogy ezt az elmúlt évek, napok is igazolják. Nem jó dolog belesüppedni az e fölötti tehetetlen letargiába, muszáj utat találni a túlélésre, a minél boldogabb megélésre. Éppen ezért keressük az ünneplésre alkalmas pillanatokat!

Az életben a boldogulást szolgálja többek között a zenével való folyamatos, szoros kapcsolat, mely gondolat koncepciózus megvalósítása Kodály Zoltán nevéhez fűződik. A kiváló zeneszerző, zenepedagógus, népzenekutató elképzelése nyomán az országban először Kecskeméten indult meg 70 évvel ezelőtt a zenei iskolai oktatás és nevelés.

Kodály azt vallotta, hogy „zene nélkül nincs teljes ember”, hogy „a zene lelki táplálék, semmi mással nem pótolható örömforrás”. Zenepedagógiai elveinek gyakorlatára hozta létre az első iskolát, melyet az ő metódusa szerint azóta ország- világ-szerte számtalan követett. A valóban személyiség alakító, közösségformáló zenepedagógiai módszert az UNESCO 2016-ban felvette a szellemi kulturális örökség listájára. Az első „kecskeméti kodályos” tanítványok az iskola szellemisége előtt tisztelegve még napjainkban is tartják a kapcsolatot. A közelmúltban az ő közreműködésükkel készült dokumentumfilm is azt igazolja, hogy a Kodály-módszer szerint nevelkedett emberek a zene segítsége által jobban boldogulnak, az élet minden területén jól megállják a helyüket. Kodály Zoltán 55 évvel ezelőtt, 1967. március 6-án halt meg, s decemberben lenne 140 éves. Felbecsülhetetlen értéket hagyott ránk, amely napjainkban talán mindennél aktuálisabb lehetőség számunkra.

S még egy évfordulóra emlékezzünk: 174 évvel ezelőtt 1848. március 15-én az európai forradalmi hullám részeként Pest-Budán is kitört a forradalom, melynek célja a függetlenség és a polgári átalakulás kivívása. Az „egyenlőség, szabadság, testvériség” jelszavával megvívott harcra, a hősökre emlékezünk minden évben nemzeti ünnepünkön. Ilyenkor osztják ki az éppen aktuális legmagasabb kitüntetéseket, a Kossuth- és Széchenyi-díjakat.

Szép ünneplést kívánunk!

LEGFRISSEBB
×