Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
július 4. szombat, Ulrik

Rendhagyó köszöntő

Az idei tavasz rendhagyó volt minden tekintetben.

Mivel most kezdődik a nyár, mondhatjuk, hogy derekasan álltuk minden megpróbáltatását. Ne is nézzünk vissza, csak a jó érzéseket vetítsük a jövőre. S összegzésül mondjunk köszönetet a védőnőknek, az ápolóknak, az egészségügyi dolgozóknak, a pedagógusoknak…sorolhatnánk hosszasan, de most épp az ő ünnepeik múlnak ebben a szokatlan formában. Békeidőben odamentünk, kezet ráztunk, virágot vittünk, megköszöntünk…most erre eddig nem volt mód. Ezért azt gondoljuk, hogy a formabontás megengedi, hogy ünnepeljünk minden mögöttünk hagyott jeles napot! Gondoljunk szeretettel a segítőkre, a szolgálatot teljesítőkre, a tanítókra, minden emberre, akire ezután is számíthatunk. Megbecsülésünk jelét, egy őszinte mosolyt küldve feléjük, s a köszönetet szép, tiszta gondolatokkal kifejezve.

Kosztolányi Dezső: Tanár az én apám

Tanár az én apám. Ha jár a vidéki

városban, gyermekek köszöntik ősz fejét,

kicsinyek és nagyok, régi tanítványok,

elmúlt életükre emlékezve, lassan

leveszik kalapjuk. Mint az alvajárók,

kik másfelé néznek. Hentesek, ügyvédek,

írnokok, katonák s olykor egy országos

képviselő is. Mert nagy az én családom.

Nagy az én családom. Kelettől nyugatig,

nyugattól keletig. Nagy a mi családunk.

Mikor vele megyek, fogva öreg karját,

vezetve az úton, a szívem kitágul,

s szívek közt énekel elhagyatott szívem.

Az én édesapám az emberek apja

s én az emberek testvére vagyok.

Petőfi Sándor: A nap

Mi az a nap? mi az a nap?

Nem is nap az tulajdonkép.

Ugyan mi hát?… hát semmi más,

Mint egy nagy szappanbuborék.

Valami óriásfiú

Kifúja reggel keleten,

S szétpattan este nyúgaton. –

És ez minden nap így megyen.

Adj’ Isten egészségére

(magyar népmese)

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Ez a király olyan hatalmas volt, hogy ha eltüsszentette magát, az egész ország népségének rá kellett mondani: »Adj’ Isten egészségére!« Minden ember mondta is, csak a csillagszemű juhász nem akarta sohase mondani. Megtudta ezt a király, nagyon megharagudott. Maga elébe hivatta a juhászt.

Elmegy a juhász, megáll a király előtt. Ez a trónuson ült s igen hatalmas volt, meg rettenetes mérges. De akármilyen hatalmas volt, akármilyen mérges volt a király, a csillagszemű juhász mégsem félt tőle.

– Mondd mingyárt: adj’ Isten egészségemre! – rivalt rá a király.

– Adj’ Isten egészségemre! – szólt vissza a juhász.

– Nekem, nekem, te korhely, betyár, te! – lármázott a király.

– Nekem, nekem, felséges úr! – felelt amaz.

– De nékem, énnékem! – ordított a király és mérgesen verte a mellét.

– Nékem hát, persze, hogy énnékem! – mondta megint a juhász és szelíden verte hozzá a mellét.

Már akkor a király nem tudta, mit tegyen mérgében. Ekkor beleszól az udvarmester:

– Azt mondd te, tüstént azt mondd: adj’ Isten egészségére, felséges uram! – Ha nem mondod, halál fia vagy!

– Nem mondom én addig, míg a királykisasszonyt nekem nem adják feleségül – felelt a juhász.

A királyleány is ott volt a szobában, király apja mellett ült egy kisebb trónuson. Olyan gyönyörűséges szép volt, akárcsak egy aranygalamb. De akármilyen gyönyörűséges szép volt, azért elnevette magát a juhász szavára. Mert neki megtetszett a csillagszemű juhász; jobban megtetszett, mint minden királyfi.

Csokonai Vitéz Mihály: A nap innepe

(részlet)

„Idvez légy, áldás forrása,

Világosság tengere,

Munkás halandók lámpása,

Életünk rúgó-ere!

Te mutatod meg minékünk,

Mi fejér, mi fekete?

Te általad bús vidékünk

Örömkertté tétete.

LEGFRISSEBB
×