Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 2. hétfő, Melinda, Vivien

Mire tanít a félelem?

Ilyenkor télen legyengül az immunrendszer, aminek következtében a vírusok, fertőzések is könnyebben megtámadják a szervezetet. Most éppen egy ilyen intenzív védekező időszakot élünk át mindannyian a koronavírus világjárvány jelenlétének köszönhetően. Személyes problémáink mellett a környezetünkben is csupa bizonytalanság, feszültség vesz minket körül.

Vajon csak károsak lehetnek a félelmek? A pszichológia már bebizonyította, hogy mindenkinek tanulnia, gyakorolnia kell a szorongással kapcsolatos megküzdési folyamatot, mert a félelmek sokszor természetesen, öröklődötten, a környezetünkből felvett viselkedésünkben jelen vannak bennünk. Rosszul érezzük magunkat, feszültek vagyunk, s nem tudjuk az okát. Ez az érzés észrevétlen, vagy jelekkel áthatja személyiségünket, s csak idő kérdése, de megbetegítheti testünket. Éppen ezért tudatosan törekedni kell önmagunk, a bennünket érintő folyamatok megismerésére, felismerésére, s a traumáink feloldására. Most pl ez a világjárvány rejt mindenki számára veszélyeket. Fel kell készülnünk a védekezésre, a kivédésre, de nem jó elmerülni ebben a problémában. Ha csak arra koncentrálunk, hogy félünk az ismeretlen következményektől, a szenvedéstől, önmagunkat gyengítjük és idővel a szervezet megbetegszik. Készüljünk fel a rossz érzéseink legyőzésére! Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, s tudatosan szabaduljunk meg a félelmeinktől! Ehhez a gondolatainkat, érzéseinket kell tréningezni pozitív irányba. Szerencsére, ma már nagyon sok segítség áll rendelkezésre az önismerettől kezdve a relaxációs tanfolyamokon át egészen a szakember felkereséséig. Ezzel napjainkban még inkább foglalkozni kell. Ne hagyjuk, hogy huzamosan negatív gondolatok, hangulatok uralják életünket, mert az megbetegít! Mi magunk is válasszuk a pozitív hozzáállást, vegyük körül magunkat kellemes érzéseket generáló dolgokkal! Közeledjünk türelemmel, szeretettel magunkhoz és egymáshoz! Ez most a legfontosabb, a legégetőbb személyes és társadalmi szükséglet. Ehhez keressünk magunknak segítséget, megoldásokat pl. meditáció, elmélyülés, félelmet elűző napi mély légzés, probléma feldolgozó beszélgetés, meseterápia, pozitív gondolatok, aktív életmód, stb. Szerencsére a hasznosabb megoldások közül több is rendelkezésükre áll, az Újbuda 60+ Programban

A félelem nem csak káros, mert egész életünkben segít felkészülni a várható szenvedés, veszély, gátlás leküzdésére, s ha váratlanul tör ránk ismeretlen érzések formájában, akkor többnyire le tudjuk küzdeni, meg tudjuk védeni magunkat a veszteségek nagy részétől. Éljünk a lehetőséggel!

Készült: internetes források felhasználásával