Péter-Pál napján kezdődik az aratás. A római egyházat alapító két apostol főünnepe ez a nap, Szent Péter, az apostolfejedelem és Szent Pál, a népek apostolának közös ünnepe. Ugyanazon a napon szenvedtek vértanúhalált Rómában. A két apostol sírja fölé épült a vatikáni Szent Péter-bazilika és a falakon kívüli Szent Pál-bazilika.
A magyar kalendáriumokban úgy tartják, hogy az ő nevük napján hasad meg a búza és kezdődik a betakarítás. A teljes mondás úgy tartja, hogy a búza Szent György napján szökik szárba, májusban kihányja a fejét, Szent Vid napján abbahagyja a növekedést és Péter-Pál napján megszakad a töve.
Az aratás valamikor a gazdálkodó emberek legfontosabb, egyben a legnehezebb időszaka volt. A török időben még a harcok is szüneteltek ekkor. A hagyományok szerint az egyházi ünnepek általában illeszkedtek ezekhez a napokhoz. Július 2-a, Sarlós Boldogasszony napja, amikor a Szentírás szerint Mária meglátogatta Erzsébetet. E napnak az emlékére ünneplik a megfogant, sarjadó életet, valamint a búza érését. A népszokás szerint ez a nap volt az aratás kezdete, de ha előbb beérett a termés, akkor Péter-Pálkor indult a munka. Ősi szokás szerint ez áldáskérő nap volt, a Sarlós Boldogasszony ünnepét (július 2) követő napon napkeltekor a férfiak tiszta gyolcsruhába öltözve a gabonatábla keleti felén levett kalappal a búza elé térdeltek, és imát mondtak. Az első két kévét keresztbe rakták. A kis darab talpon hagyott gabonát a szegényeknek és az ég madarainak ajánlották.
Péter-Pálkor a rozs aratása kezdődik, ezután jön a búza. Sarlóval arattak, ami fáradtságos, hosszadalmas volt, s mindenki részt vett benne. Később kaszával, melynek segítségével "rendre tudták fektetni" a gabonát. Napjainkban már aratógép végzi a nehéz munkát, s a kévekötözést is. Régebben 16 kévéből raktak kereszteket, s a 16. kéve volt az egyházi 16-od, a plébánost megillető. Úgy tartják, hogy ennek a búzájából az ostyának szánt lisztet őröltették. Vannak, akik úgy emlékeznek, hogy egy kévényi tiszta búzát vittek az aratási hálaadásra a templomba, az ostyaliszt számára. 1848 után megszüntették az egyházi tizedet. A gazdák a saját portáikon csűrökbe rakták el a gabonát arra az időre, amíg majd kicsépelik. A szegényebbek pedig asztagokba (szabadban összerakva) rakták kicsépeletlen gabonájukat.
Következett a cséplés munkálata, a magok kiverése, amit idővel gépesítve, a kombájn végzett. Másik mód a "nyomtatás", melyet a csűr mellett a szérűjükön végeztek. Körben elhintették a gabonát, illetve a kalászokat. Ezt nevezték "ágyásnak". Az "ágyáson" aztán annyi ökröt vagy lovat járattak körben, amennyi csak ráfért. Ezeket az elhintett kalászokon addig járatták, ameddig ki nem taposták belőlük a magokat.
A rozs szalmájára is szükség volt a zsuppos házak befedésére vagy a tetők évenként esedékes javításra.
Az 1850-es évektől elkészítették a kézi csépelőt, a cséphadarót és azzal végezték a munkát. A tölgyfadeszkával burkolt, fedett csűrök és pajták keményre döngölt agyagos talaján csépeltek. Négyen álltak egymással szemben, és énekszó ütemére verték a kalászokat. Persze közben folyt a tréfálkozás és beszélgetés is. Ha egy asztaggal végeztek, akkor szeles időben kinyitva a csűr vagy a pajta mindkét kapuját, felszórták a levegőbe a kicsépelt gabonát, hogy megtisztítsák a szemeket. A gabonaszemek közül a léghuzat aztán kivitte a pelyvát és az egyéb szemetet. A lehullott gabonát azután a "fölözővel" (hosszúnyelű seprű) végig seperték óvatosan, hogy a gabona felszínéről eltüntessék az esetleg visszahullott, súlyosabb szemetet. Semmit sem pazaroltak el, még a törött szemekből álló ocsút is felmérték, hogy minden típusú termésből kiadják a cséplők részét.
Már a középkortól szokás volt az aratóünnep, ahol búzakalászból, mezei virágból koszorút kötöttek, s a díszes menet a földesúr, a gazda elé vonult dallal, tánccal. A részesaratásnál rendszerint kalákatánc (taposóbál), kepebál (Felvidék) fejezte be az aratást, amelyet gyakran a tarlón tartottak meg. A gazda a munkásokat itallal – gyakran étellel is – megvendégelte.
Ma már azt tapasztaljuk, hogy ebben az időszakban a lassú járművek sokszor feltartják az autósort, lassabban érünk célba, mert e nehéz munkát végző gépek csak korlátozott tempóval tudnak előttünk közlekedni.
Legyünk türelmesek, hiszen nekik köszönhetjük a jövő évi kenyerünket.
Újbuda 60+ Program
készült: internetes források felhasználásával
