Kétszáz évvel ezelőtt 1823. január 22-én Kölcsey Ferenc, a reformkor költője Szatmárcsekén megírta a magyar Himnuszt, a Magyar nép zivataros századaiból. Szövege végigvezet minket a történelmi korok nemzetté válási küzdelmein, a magyarság megvédelmezésének csatáin. Hangvétele komor, általa a hazaszeretetéről híres költő a nemzet sorsának jobbításáért fohászkodik. Ez a nagyhatású költemény lett végül a nemzeti imádságunk főként 1844-től, amikor Erkel Ferenc zeneszerző-karnagy a kiírt pályázatra megzenésített műve elnyerte a fődíjat. Az első versszak tartalmához igazodó kissé szomorú dallamra írt himnusz vált közismertté. Az 1848-as szabadságharc idején is ezt énekelték, de a kommunista diktatúra idején betiltották.
A császári himnusz még a kiegyezés után is sokszor felhangzott, mert az volt a hivatalos. 1903. március 15-én Ferenc József a pécsi kadétiskolába látogatott, ahol a zenekar a császárhimnuszt játszotta, de a nép átütő erővel a Kölcsey-féle nemzeti himnuszt énekelte rá. Ezután az Országgyűlés törvényjavaslatot nyújtott be, melyet Ferenc József magyar király nem szentesített. A Monarchia megszűnését követően a magyar himnusz volt érvényben, de csak 1989-ben vált az Alkotmány részévé. Ettől az évtől minden évben a Himnusz megírásának napja, azaz január 22. a Magyar Kultúra Napja, ez évtől pedig hivatalos állami emléknap. Fasang Árpád zongoraművész ötlete volt 1985-ben ennek megünneplése. Szavai szerint „ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is”.
Ünnepeljünk a 100 éve született Himnusz emlékére!
Készült: internetes források felhasználásával
