Oly jó lenne hinni benne, hogy vége a zord napoknak
Ettől kezdve létezésünk csak jó dolgot tartogat.
Talán életünk visszatérhet a régi kerékvágásba,
személyes találkozásra, új élményekre várva.
60 pluszos programunk a Velencei-tó Madárrezervátumába vezetett,
Kremnicsán János kísérte a szerencséseket,
kik’ a szigorú feltételeknek megfelelhettek.
Utazás közben jó volt a hangulat,
idén a vonatról le senki sem maradt.
Igazi kánikulában érkeztünk Agárdra,
fák alatt időztünk kis hajónkra várva.
A parton a hőség riasztón tikkasztó,
hűs vizével, szépségével egyre beljebb hív a tó.
Mint a hinta, ring a csónak alattunk,
kísérőnktől - Kiss Pétertől előadást hallhattunk.
Sűrű már a lápi világ, nádat vágni nem lehet,
mert a tél itt fagy híján nem hizlalta a jeget.
Alacsony most a vízállás, vastagszik a lágy iszap,
fogytán az éltető víz, szenvednek már a halak.
Pedig ha a hal kevesebb, nem él meg a madár sem,
előbb-utóbb fészkük hagyják, itt maradnak üresen.
A Madárrezervátum az utolsó menedék,
az ember is rajta veszt, ha nem óvja meg a kincsét.
De ma még oly szép a világ, együtt vagyunk, nevetünk,
észre kéne vennünk végre, „egy csónakban evezünk”.
Ösvények közt gyorsan halad csónakunk,
amerre a szem ellát, csak nádat, sást láthatunk.
Itt is, ott is ebszőlő kapaszkodik a szárakon
lila virág, piros bogyó terem itt a szárazon.
A nád tövén jól látszik az apadás,
iszapos, majd száraz szürke, végül zöld a sávozás.
Hagymaburok orchidea a park büszkesége itt.
védett növény, ritkán látni sárgán nyíló szirmait.
Vígan él a ponty poronty a víz alá merülve,
picinyke még, nem ő lesz a pecás pacák ebédje.
Nem ritka, ha compó, balin, harcsa kerül horogra,
itt a csukát, halászmadár csőrében tartja fogva.
A motor zúgásától felrebbennek a sirályok,
hajónk körül táncot járnak a szitakötőpárok.
32 madárfaj fészkel a nádasban,
barna héja köröz felettünk a magasban.
Fehér kócsag, vörös gém csak mutatóban látható,
a fészkelő madarakat védi sűrű növénytakaró.
Kacsa totyog be a vízbe, viszi a sok kis kacsát,
békalencse lesz ebédre, máris vígan habzsolják.
Néha-néha útját járva betéved egy vaddisznó,
bőséges eleséget lelve, ő lesz az új mocsárlakó.
Vizicickány lápi léthez keresi a párját,
fűszálakból, gyökerekből építi a házát.
Vidra mama rendbe rakja víz alatti otthonát,
hallal, rákkal, kagylóval jóllaknak a kis vidrák.
A természet tán nem örül, hogy itt vagyunk,
kénes bugyogással jelzi, ideje, hogy távozzunk.
Utunk végén elindulunk ki erre, ki arra,
Lelkesen készülünk, a következő útra.
Aki megteheti,
Július 22-én ezt az élményt a 60 plusszal átélheti.
Köszönöm, hogy hívtatok, hogy mehettem, hogy veletek lehettem.
Lancendorfer Kriszti
