Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
október 15. kedd, Teréz

Búcsú Monspart Saroltától

A Nemzet Sportolója volt, többszörös hazai, európai és világbajnok futó, tájfutó de mégsem erről az oldaláról ismertük sokan. Hanem leginkább arról az oldaláról amit az utóbbi évtizedekben tett a polgárok, főleg az idősebb korúak egészsége, a testedzés és a helyes táplálkozás népszerűsítésében és oktatásában.

2012 tavaszán indult el az Újbuda 60+ Programban az a gyalogló program, amelynek támogatója, szakmai vezetője volt,- sok időskorú polgárral szerettette meg a testmozgást - és amely betegsége miatt sajnos nem volt hosszú életű.

Sarolta Újbudán is humorosan, segítőkészen, rendíthetetlenül és fáradhatatlanul tette a dolgát. Megszámlálhatatlan előadás, gyalogló klub megszervezése fűződik a nevéhez, de tartott bemelegítéseket, vezetett gyaloglásokat és írt szakmai anyagokat Újbudán és nagyon sok helyen az országban.

Nekünk, értünk, mindannyiunknak! Mert nálunknál sokkal jobban hitt abban, hogy az egészségünkért és önmagunkért – az egészséges, tudatos és tartalmas életvezetésünkért – lehet és érdemes tenni. Ő ezt igazán tudta és hitelesen átadta.

Április 24-én megtudtuk, hogy nem lesz már több jellegzetes Saci idézet, vagy beszólás. Nem fogja emlegetni kedvenc példáját „Lajost” vagy hogy a „nők a család karmesterei” de nem halljuk a „duplaradírt” sem.

Sajnos Saci elment és nem jön vissza többet. Akik szerettük, hittünk benne még sokáig hallani fogjuk az instrukcióit és folytatjuk, mert megígértette velünk, hogy soha nem adjuk fel. És amikor hiányzik nekünk, mindig gondolhatunk arra, hogy az olyan harcosok mint ő, igazából sosem mennek el - megőrzi őket az emlékezetünk!