Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Az agyműködést serkentő és gátló tényezők

Vannak olyan rossz szokásaink, melyek káros hatással vannak az agyműködésre. Ilyen például a mozgásszegény életmód. Ha nem dolgoztatjuk a testünket, akkor az agyunk is pihen. Egy 20-25 perces séta kedvezőbb hatással lehet az agyműködésre, mint akár a szellemi játékok.

Ha hosszú távon nem alszunk eleget, az gyorsítja az idős kori elbutulást, az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát. Az agyműködés szempontjából az a legideálisabb, ha a jól megszokott alvási rutinunktól csak ritkán térünk el.

Kerülni kell lefekvés előtt közvetlenül elfogyasztott koffeint, alkoholt, s nem jó elalvás előtt 1 órával a képernyőket, a telefont, a laptopot nézegetni, mert a szem ibolya-kék fénynek való kitettsége zavarja a nyugodt pihenést, s rontja, öregíti a szemet.

A magány, az egyedüllét gyorsítja az Alzheimer-kór kialakulását, míg a társas együttlét, a család, a barátok segítik a megelőzést.

A túl hangos zenehallgatás akár 30 perc után károsíthatja a hallásunkat, ami az agyszövetvesztéssel is járhat. Ne hallgassunk még fülhallgatón keresztül sem az eszköz maximális hangerejének 60%-ánál hangosabb zenét!

Táplálkozzunk egészségesen, mert a rendszeresen gyorséttermi ételeket fogyasztók agyának memóriája kisebb.

A dohányzók memóriája gyengébb, mint társaiké és kétszer többen válnak demenssé a nemdohányzó társaiknál.

A kevés természetes fény depressziót okoz és lassítja az agyműködést, míg a napfény serkenti. Naponta minimum 20-25 percet tartózkodjunk napon, akkor sokáig egészséges marad az agyunk.


Újbuda 60+ Program