Mivel ez egy mozgó ünnep, minden évben más dátumra esik Advent négy vasárnapja.
Az idén Advent első vasárnapja: december 1.
Advent második vasárnapja: december 8.
Advent harmadik vasárnapja: december 15.
Advent negyedik vasárnapja: december 22.
Az adventi koszorú hagyománya az ősi germán kultúrából gyökerezik, mivel ők már a kereszténység felvétele előtt ünnepelték a Fény születését. Nagyon várták a téli napfordulót, ami után hosszabbodnak a nappalok, s a fény veszi át az uralmat a sötétség felett. Ebben a várakozásban fenyőágból varázsköröket készítettek, amely a hiedelem szerint segített elűzni a házból a rossz szellemeket. Ezek a vörös és arany szalaggal átkötött varázskörök voltak az adventi koszorú ősei. Egy német evangélikus lelkész készítette az első adventi koszorút 1839-ben az általa alapított gyermekotthonban, amely fenyőágakkal és 24 gyertyával díszített szekér kereke volt a plafonról lógatva. A Jézus születését megelőző várakozás ideje a naponta eggyel több gyertya fényénél így kellő ünnepélyességgel telt. Ennek nyomán terjedt el az idők során egy ennél kisebb fenyőkoszorú, melyen a családok advent vasárnapjain négy gyertyát gyújtottak.
Napjainkban is él a szokás, hogy az adventi koszorún hagyományosan minden vasárnap eggyel több gyertyát gyújtanak meg. A protestáns hagyomány szerint eredetileg az adventi koszorú gyertyái pirosak voltak. A katolikus vallási hagyományban terjedt el a lila és rózsaszín gyertya, ahol a lila a bűnbánat és megtérés, a rózsaszín az örvendezés színe. A keresztény kultúrát követve három lila és egy rózsaszín gyertyát helyeznek el a koszorún.
Az első vasárnap egy lilát gyújtanak, amely az egyház színe és a hitet jelképezi, benne Ádámot és Évát. A lila szín arra utal, hogy a bűnben élő ember a hit segítségével a megtisztulás után elindul a megváltás útján. Ezen a napon a templom díszítése és a miséző pap ruhája is lila színű.
A második lila adventi gyertya a reményt jelképezi. A jelentéstörténet arra vezethető vissza, hogy az Isten megígérte a zsidó népnek, hogy tőlük érkezik majd a messiás, a megváltó, melyet ők reménykedve fogadtak.
A harmadik vasárnap a koszorún a különleges rózsaszínű gyertyával az örömet jelképezi. Ekkor Szűz Máriára emlékezünk, aki Fiút szült az emberiség örömére.
A negyedik vasárnap lila gyertyája Keresztelő Szent Jánosra utalva a szeretetet szimbolizálja. Ő Jézus eljövetelét hirdetve szeretettel jutott az emberek szívéhez.
Napjainkban már sokféle színes koszorút és gyertyadíszeket készítünk adventkor, melyek hagyománya sokszor nem követi a tradíciót. A hagyományok tisztelete, ápolása mellett ebben az időszakban is legalább annyira fontos a szeretet, az öröm megélése, melyre minden embernek lehetőség adatik.
Szeretetteljes adventi felkészülést kívánunk!
Újbuda 60+ Program
(készült: internetes források felhasználásával)
kép forrása: pixabay.com