1881. március 25.-én Nagyszentmiklóson született Bartók Béla zeneszerző, zongoraművész, népzenekutató.
A 135. évfordulóra meghirdetett 2016/2017-es Bartók-év számtalan koncertjén, programján az ő munkásságára emlékezünk ország és világszerte. „Nem a magyarok teszik híressé Bartókot, hanem ő a magyarságot „- hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.
Hogy milyen nagyszerű zongorista és pedagógus volt, megtudhatjuk a vele készült hangfelvételekből, a róla szóló írásokból, könyvekből. Szerzeményeit figyelmesen hallgatva, műveit alaposan elemezve kapunk teljesebb képet nem csak minden zenétől megkülönböztethető hangzásvilágáról, de őszinte, tiszta, hűséges emberi jellemvonásairól is.
Bartók zenéje nem könnyen érthető, befogadható. A Zeneakadémián évek óta zajló nagysikerű bérleti sorozaton, „A megérthető zene” legutóbbi előadásán Hollerung Gábor karmester szemléletes módon igyekezett a közönséget beavatni a bartóki harmóniavilágba, gondolkodásmódba az egyik legnagyobb szabású művén, a Cantata profana előadásán keresztül. Bartók hitvallása megrázó erővel hat ezen a művön keresztül, melyet 1930-ban komponált. Elemi erővel hatott a zeneszerzőre a világháború, a fasiszta meghurcoltatás, a fojtogató légkör. Felhasználta benne a szarvassá változott fiúk legendáját, egy erdélyi kolinda szöveget. Eszerint volt egy öreg apó, volt néki kilenc szép szál fia. Nem nevelte őket semmi mesterségre, csak hegyet-völgyet járni, szarvasra vadászni. Addig-addig vadásztak, míg egy hidat találtak, eltévedtek a sűrű erdőben és szarvasokká váltak. Az ő édesapjok a keresésükre indult, s rátalált a szarvasokra egy forrásnál. Fél térdre ereszkedett és célzott, amikor a legnagyobbik szarvas, a legkisebbik fiú így szólt hozzá, hogy édesapánk, ránk ne célozz, mert mi a szarvunkra tűzünk és hajigálunk kőről-kőre, hegyről-hegyre, hozzávágunk a kősziklához, izzé, porrá zúzunk. Ekkor az édesapjuk hívta őket haza, ahol édesanyjuk bánkódott és étellel-itallal várta gyermekeit. De a szarvasok azt válaszolták, hogy nem mehetnek haza, mert már nem lakhatnak kőházban, csak a völgyekben, nem járhatnak gúnyába, csak a lombok közt puha avarba léphetnek és a szájuk nem iszik többé pohárból, csak tiszta forrásból.
Az önmagában is gyönyörű szöveg és a kifejező, a természeteshez igazodó zene félelmetes erővel hatott előadóra és hallgatóra egyaránt. Egyben a magyarázó szöveg segítségével elgondolkodtató, transzcendens pillanatokat éltünk át a természet tiszteletéhez, az ősi valósághoz visszavezető úton. A katarzist a karnagy felvetése tette teljessé, amelyben megemlékezett a jelen kor emberének a természethez, a jövőhöz köthető felelősségéről.
Vajon képesek vagyunk megőrizni a természetes értékeinket, ősi hagyományainkat, s el tudunk-e számolni gyermekeinknek az ehhez kapcsolódó cselekedeteinkről? Tudunk-e szarvassá változni a mai világban, ragaszkodni a tisztasághoz, visszatérni a gyökerekhez?
Ezekhez a gondolatokhoz kívánunk mindenkinek felelősségteljes elmélkedést és tudatos cselekvést!
60+Program
