60+ Médiaműhely: 60+ angolóra kínaiakkal

Jómagam - a többi 12 beiratkozott hallgatóval együtt - érdeklődéssel vártam a tanfolyam kezdetét. A 60+ kártyával történő regisztráció után egy kis izgalommal és nagy várakozással ültünk be az iskolapadokba a földszinti teremben. A névsorellenőrzésnél látott "tanárnéni"-ről kiderült - korára nézve akár az unokánk is lehetne -, hogy az ELTE andragógia-szakos hallgatója és kísérletként, tapasztalatszerzés gyanánt vállalta az idősek angol óráinak tartását. Balla Júlia a bemutatkozásnál elmondta, hogy inkább elméleti szakember szeretne lenni, de érdekli az idősekkel való foglakozás gyakorlati része is: ezért gondolta ezt a 3X50 perces nyelvtanítást. Azután rövid bevezetésként beszélt a tanítandó anyagról: ez egyrészt ismerkedési szófordulatokat, másrészt turisták számára eligazítást jelentő mondatmodelleket tartalmaz. A befejező részben mi leszünk - gondolatban - külföldön és megtanulhatunk néhány kifejezést, hogyan kérjünk segítséget angolul. Az első foglalkozás a Magyarországon már meghonosodott angol kifejezések értelmezésével kezdődött, majd a testrészek hangoztatása után az időskorban elég gyakori mondatszerkesztések következtek; a "Nekem fáj..." kezdetű mondatmodellekkel. Tetszés szerint helyettesíthető a fájó testrész... A szerkesztett mondatok időnként mosolygásra késztették a "tanulóifjúságot", mert nem minden "fájható" szerepelt a felírt szószedetben! Befejezésként megismerkedtünk a számok kiejtésével, mindenki bevallhatta a korát. A legöregebb hallgató 82 éves, a legfiatalabb 60 éves múlt. Természetesen a "tanárnéni" nem szerepelt csapattagként a maga "szórasemérdemes" korával! (A csapat átlagéletkora 71 évre jött ki, pontosabban 70 év és 5 hónap lett.) Jó hangulatban telt a második és a harmadik foglalkozás is: előzőn a személyes névmások, a közlekedés szavai és híres helyek következtek (Budán és Pesten), utóbbin a hét napjai és a nők számára egyik legtetszetősebb teendő: a vásárlás. A "Mennyibe kerül..."-tet többször is hangoztattuk. Természetesen a legfontosabb szavakat közösen gyakoroltuk, a köszönéssel és időmegjelöléssel egyenként is próbálkoztunk. Befejezésként elmentünk egy étterembe, kávézóba - természetesen csak képletesen -, és végigkóstoltunk egy-egy menüt. De hogyan kerültek a kínaiak a címbe? A második foglalkozáson vendégek érkeztek az órára: egy csoport kínai, női érdeklődőkkel és férfi fotósokkal. Ők is kíváncsiak az időskori tanulásra és a motivációra: ki miért tanul angolul? A válaszok érdekesek voltak: a lányom Amerikába ment férjhez..., számítógépes ismeretekhez kell...és egyetlen férfihallgatónk, - a maga 81 évével - így válaszolt: most érek rá! Nem kis derültséget keltett, mindannyian mosolyogtunk - a látogatók csak a tolmácsolás után, egy kis késéssel. Nem érdeklődtünk a delegációtól, de elgondolkodtató a látogatás: eszerint a világ legnépesebb országában is lehet létjogosultsága a 60+program tanulási szisztémájának. A mi véleményünk egyértelmű, helyesebben egyhangú volt a foglalkozások végén: szeretnénk a tanulást folytatni. A jelszavunk egyértelmű: Tanulni sohasem késő!