Hogyan alakult ki a keresztrejtvény, és a keresztrejtvény kitöltésének a szenvedélye sokunk számára valószínűleg nem ismert.
Az első keresztrejtvény 1925-ben a „Ma Este” című képes hetilapban jutott el Magyarországra. Kristóf Károly újságíró figyelemre méltónak találta az egy angol lapban megjelent, a világon már évtizedek óta terjedő népszerű szójátékot és ekkor elkészítette az első magyar változatot. A legenda szerint elsőként egy verseskötetét áruló fiatalemberrel próbáltatta volna ki, akit nem túlzottan kápráztatott el, mondván a saját szórejtvényei épp eléggé lefoglalják. „Van nekem elég rejtvény az életemben!” – mondta, azzal felállt és elment. Ő volt a híres költő, József Attila.
Ezt követően rövidesen a kiadók lapjaikban az olvasók megnyeréséért egymást túllicitálva versenyeztek a hasonló agytornák átvétele segítségével.
Az „Újság” című napilap számára a későbbi rejtvénykirály, Grätzer József (Karinthy Frigyes titkára) készítette el az első feladványt.
A szórejtvények előzményei már a 19. század utolsó harmadában létrejöttek. Nyomtatásban pedig a mai értelemben vett első keresztrejtvény, 1913-ban jelent meg egy amerikai magazinban. Magyarországon pontosan 100 éve hódolhatunk a rejtvényfejtés izgalmának. 1957. február 3-án megjelent a népszerű „Füles” rejtvényújság, melynek 50. születésnapján ezt a napot nevezték el a magyar rejtvényfejtők világnapjának.
Szenvedélyes rejtvényfejtő hírében állt például Kosztolányi Dezső, Heltay Jenő, Karády Katalin, Tolnay Klári, vagy Marlene Dietrich is.
A kutatások is igazolják a rejtvényfejtés egészségre gyakorolt jótékony hatását. Többek között: javítja a kedélyállapotot, csökkenti a demencia és az Alzheimer-kór kialakulásának esélye, mérsékli a stresszt, fejleszti a kommunikációt, a szóbeli kifejezőképességet, mindenekelőtt általa új és hasznos ismeretekre tehetünk szert.
Újbuda 60+ Program
készült: internetes források felhasználásával
Magyarország első keresztrejtvénye
(forrás: https://www.magyarhirlap.hu/tudomany/20230203-ma-van-a-magyar-rejtvenyfe...)
Vízszintes olvasandó: 1. Egy fővárosi színház. 2. Szórakozóhely. 3. Laknak benne. 4. Érc. 5. Uri Játék. 6. Állat. 7. Színházi kellék. 8. Külföldön sikert aratott magyar színmű. 9. Embert utánzó figura. 10. Háziállat. 11. Ismert budapesti filmszínház. 12. Keleti népfaj. 13. Fogoly. 14. Társasvállalat rövidítése. 15. Görög férfiszépség. 16.Szerb város. 17. Expresszionista művészeti lap. 18. Orosz folyó. 19. Az első ember párja. 20. Fényforrás. 21. Állat. 22. Budapesti kávéház. 23. Kérdőszócska. 24. Budapesti star. 25. Elem.
Függőleges Olvasandó: 1. Magyar színpadi író. 9. Női név. 11. Időjelző. 18. Aki örökké vonz. 19. Földmives szerszám. 20. Indulatszó. 21. Harmadik személy. 23. Feltételes szócska. 26. Férfinév. 27. Északi katholikus nemzet. 28. Golyós játék. 29. Testrész. 30. Menyasszony neve. 31. Kellemetlen meglepetés. 32. Ugrándozó lény. 33. Kínai cserjéből készült ital. 34. Gazdasági intéző. 35. Görög isten.