Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 8. szerda, Mihály

Makovecz nyomában Százhalombattán

2015június2809:00

2015. június 28-án (vasárnap) Somóczi Szilvia (TvTE) túrát szervez Százhalombattára „Makovecz nyomában” címmel, melynek keretében megtekinthetik a Szent István templomot és a Halomsírokat. A város nevében is szereplő „száz” halomból álló sírmezőt a Dunántúl egyik legnagyobb halomsírmezőjeként tartják számon.

A legmagasabb halmok 5 méter magasak és 30-60 méter átmérőjűek. Korábban éltek ezen a területen olyan emberek, akik halottaikat halmokba temették, lakóházaik pedig dombház jellegűek voltak. A Makovecz Imre által 1995-ben tervezett templom szintén dombokból áll. A templom is egy félgömbkupola, melynek oldalfalait föld borítja, olyan mintha a föld alól bújt volna ki. A terem bentről is nagyon különleges, megkövesedett ágak tartják a kupolát, az opeionon keresztül (a belső tér megvilágítását szolgáló kör alakú nyílás a kupola záradékpontján) árad be a napfény.

Találkozó: 8:45 perckor a Kelenföldi pályaudvar pénztáránál, vonatindulás: 9:02 perc.

A részvétel előzetes jelentkezéshez kötött, Somóczi Szilviánál a 06/70-207-5374 telefonszámon.