Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Visszatérés a kisüzletekhez

Jellemzően élelmiszerek vásárlásánál használják a hatvan éven felüliek a kedvezményre jogosító 60+ kártyát. A szolgáltatások és kulturális programok egyelőre még alig hódítanak ebben a körben, de ahogy nő a kártyahasználók száma, úgy színesedik a kártyához kapcsolódó szokások palettája is.

Az Újbudán élő hatvanon felüliek közül majdnem négyezren váltották ki a 60+ kártyát, amely a kerület közel 130 üzletében és szolgáltatójánál tíz és harminc százalék közötti árengedményre ad lehetőséget. Azokba az üzletekbe, ahol élelmiszert, tisztítószert és egyéb mindennap használatos háztartási eszközöket lehet kapni, egyre többen térnek be a kártyahasználók közül.

Az Etele úti Terike Csemegében például a 60+ bevezetése óta jelentősen nőtt a forgalom. Heizler Sándor üzletvezető elmondta, hogy náluk maguk az eladók is felhívják az idősek figyelmét erre a lehetőségre, ha netán még valaki nem ismerné a kártya rendszerét. Így egyre többen tudnak a kedvezményről, és viszik is a hírt a szomszédok, barátok körében. Az érintett korosztályból az üzletbe betérőknek nagyjából 30 százaléka már használja a kártyát, a többiek pedig az üzletben értesülnek róla. Vélhetően a többi, majd 130 elfogadóhelyen is terjed a hír, hiszen mára már majdnem négyezer kártyahasználót tartanak számon.

Érdekes hozadéka egyébként 60+nak az, hogy a kisebb üzletektől elpártolt vevők lassacskán visszatérnek éppen a kedvezménynek köszönhetően. A csemegeüzletben és a szomszédos vegyi áru boltban is pozitív a mérleg, azaz a hasznot csökkentő kedvezményt ellensúlyozza a bővülő vevőkör.

Nem mondható el ez ugyanakkor a kulturális programokat kínáló Fonó Budai Zeneházról, amely elsőként vállalta a kedvezményrendszert, mégpedig a belépőjegyek árából húszszázalékos engedményt biztosítva. Telekdy Balázs megbízott igazgató szerint még idő kell a felfedezéshez, hiszen ez egy fiatal program és nem csoda, hogy először a mindennapi vásárlásoknál jelenik meg a kedvezmény vonzereje. Ahogy egyre többen lesznek a kártyások, úgy fognak a különböző programok hódítani ebben a körben is. A Fonó egyébként folyamatosan műsorra tűz olyan eseményeket, amelyek felkelthetik a hatvanon túliak érdeklődését. Ilyenek a különféle nemzeti estek, a spanyol, az ír zenés előadások, és ilyenek a népzenei programok is. Szintén számíthatnak a kifinomult zenei ízlésű idősek érdeklődésére a jazzestek, és az időszakonként rendezett fesztiválok. B.A. (Az Újbuda TV képes beszámolóját hétfőn láthatják a tévében 18 órakor, és kedden itt az Interneten. - a szerk.)