A Közösségfejlesztők Egyesülete számukra tartott háromnapos konzultációt Kunbábonyban. Ennek kapcsán beszélgettünk Péterfi Ferenccel, a Közösségfejlesztők Egyesületének szakemberével és néhány résztvevővel. - Milyen alapokat találtak itt Újbudán? Léteznek valódi, működő közösségek a kerületben? - Tudjuk, hogy léteznek formális közösségek, közösségi házak, nyugdíjas klubok, de nagyon sok minden él a felszín alatt. Az együttműködésnek az az egyik lényege, hogy megtaláljuk, milyen belső forrásokkal, milyen kapcsolatokkal rendelkeznek az idősek. Ezeket egy kicsit megerősítve, nagyobb önbizalmat serkentve igazi közösségekre találhatunk. Tehát a meglévő, például közösségi házas formáknál az a tapasztalatunk, a féléves kutatás, feltárás után, hogy nagyon sok közösséget működtetnek, de nagyon sokan nem tagjai ezeknek a közösségeknek. Ugyanígy az egyházi, hitéletbeli közösségek is nagyon fontosak, de sokan ezekből is kimaradnak. Jó lenne, ha több olyan szerveződés lenne, amely olyan hálót jelentene, amelybe az emberek belekapaszkodhatnak, amely biztonságot jelentene számukra. Tehát mi magunk is keresgélünk, de az, hogy mi mit találunk, az kevésbé fontos, az majdnem mindegy. Az a cél, hogy az emberek maguk találják meg ezeket a lehetőségeket. - Jó néhányan jelentkeztek a kerületből úgynevezett szomszédsági önkéntesnek, vagyis vannak olyanok, akik tevékenyen szeretnének részt venni a közösségfejlesztésben. Milyen típusú személyiség az, amelyik ebben hatékony tud lenni? - A legtöbb egyszerű, emberi, hétköznapi tudás ennek eleme lehet. Az sem biztos, hogy mindenkinek minden képességgel egyszerre rendelkeznie kell. Van, aki nagyon jól tud odafordulni másokhoz, valaki jól tud beszélgetést kezdeményezni, megszólítani embereket. Van, aki nagyon tájékozott arra vonatkozóan, hogy abban a városrészben, abban a lakónegyedben mit hol kell elintézni. Van, aki egy csoportot jól tud vezetni, a konfliktusokat jól tudja kezelni. Az is ennek a mozgalomnak a szándéka, hogy azt fölismertesse az emberekkel, hogy szinte mindenki ért valamihez. Ha pedig így van, hogy lehetne ezt a tudást a közösség számára kamatoztatni. Tehát sokféle ilyen tudás van, nem egy különleges képességű embert szeretnénk felruházni, hanem azt keressük, hogy mindenki azzal a kevéssel, vagy éppen sokkal, amivel rendelkezik, hogy tudna része lenni ennek. De, hogy azért valamit kiemeljek: az nagyon fontos, hogy igazán érdekelje a másik ember, hogy nyitott tudjon lenni, hogy létezzenek saját normái, értékei. Sőt, azzal is tudjon kapcsolatot teremteni, aki nem ezek szerint viselkedik az első pillanatban, és aztán tudja számára közvetíteni a közösség értékeit. - Az egyedi területek egyedi közösségeinek létrehozásának módszerei is nyilvánvalóan egyediek. Ezen felül vannak-e olyan alapelvek, amelyek minden esetre alkalmazhatók? - Alappélda, ahogy annak idején egy falu szomszédsága szerveződött. Most is működik minden településben az az elv, hogy elsősorban azokkal tudok kapcsolatot teremteni, akik a közelemben vannak, akiket nap, mint nap látok. Nem tudományos készségekről van szó. Valószínűleg egy nagyobb település esetében fontos, hogy miként lehet kisebb közösségekre, beláthatóbb egységekre bontani a nagy egészet. Akkora területekre, ahol még érzékelhetők a személyes viszonyok, ahol személyes kapcsolatban tudnak lenni az emberek, és ahol a felelősség is meg tud jelenni. Fontos, hogy a helyi nyilvánosság is úgy működjön, hogy az emberek lássák, hogy mihez kapcsolódhatnak. El kell érni, hogy önmaguk is kezdeményezőbbek legyenek, hogy ellenőrizni tudják a saját társadalmi viszonyaikat. Ezért is fontos, hogy belátható társadalmi egységek keletkezzenek. Egyszerre nagyon nehéz 140 ezer emberhez tartozni, egyszerűbb egy városrészhez, de még egyszerűbb, ha létezik Gazdagréten, Albertfalván, Lágymányoson olyan, még szűkebb egység, amelyhez tudok kötődni. Ilyen lehet például az a kisközösség, amelyben a gyerekek egy játszótérre járnak, vagy az ugyanahhoz a háziorvoshoz járók közössége, vagy a rendszeresen egy boltban vásárlók. Vannak az életünknek olyan természetes cselekvései, amelyek valami módon összehozzák az embereket és ezek a találkozások, ismeretségek adhatnak egyfajta biztonságérzetet. Ez a komfort, ez a biztonságérzet, amit ajánlani tudnék módszerként. Azt kell megkeresni, hogy mire van szükségük az embereknek, ahhoz, hogy otthonosan, biztonságban érezzék magukat. A 60+ program kapcsán kiemelném, hogy ennek a biztonságérzetnek a megteremtése idős korban talán még fontosabb, mint más életkori csoportokban. - Milyen időtávban gondolkodnak? Mennyi idő kell egy jól működő közösség létrejöttéhez? - Erre nagyon nehéz egzakt választ adni. Más a helyzet egy olyan esetben, mint mondjuk Albertfalva, annak is a tisztviselőtelepként emlegetett részén, amelynek már kialakult hagyományai vannak, sokan odaszülettek, már a szüleik is itt laktak. Aztán egészen más viszonyok feltételezhetőek mondjuk Gazdagréten, egy fiatal lakótelepen. Mindazonáltal nincs egy olyan állapot, amelyre azt mondhatjuk, egyszer csak megszületett és készen van a közösség. Ez egy folyamat. Ehhez mindig szükség van befektetésre. Nem is beszélve arról, hogy már a korai szakaszban, a kezdetleges keretek között is lehetnek a formálódó közösségnek olyan értékei, amelyek fontosak az ott élőknek. Tehát nem definiálható tudományosan ez a dolog, ebben folyamatosan jelen kell lennie a külvilágnak, a társadalomnak, az önkormányzatnak, és persze a helyi embereknek is. Van, ahol ez szerencsésen alakul és gyorsabban létrejön a közösség, mert tevékeny emberek laknak egy helyen, és persze van, ahol a folyamat sokkal lassabb. Nagyon fontos a helyi emberek szerepe, hiszen nélkülük ez nem megy. Fontos, hogy megszülessen az igény, hogy önszervezőek legyenek, legyen kedvük és bátorságuk ahhoz, hogy maguk kezdeményezzenek. Enélkül nem beszélhetünk közösségről.
|
|
|
|
|
|
|
|
