Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 30. szerda, András, Andor

Idős Juniális a Tranzitban

Verőfényes napsütés, nosztalgikus népdalok, és egy könnyű ebéd a szabadban. Az Egyesített Szociális Intézmények ezekből a kellemes hozzávalókból állított össze egy felhőtlen délelőttöt a kerületben élő hatvanon túliak számára. A Tranzit Art Café teraszán minden nyár elején megrendezett Újbudai Juniálison idén a Csík Zenekar szórakoztatta a megjelent hét idősklub tagjait.

Ez a nap, ha esik, ha fúj, az időseké - jegyezte meg Nagy Aranka, az Egyesített Szociális Intézmények vezetője. A szervezet minden évben saját költségvetéséből rendezi meg az idősklubok nyári találkozóját, melynek legfőbb célja, hogy az idősek emberi kapcsolatai erősödjenek, közösségi életük intenzívebbé váljon. A nyugdíjasok ilyenkor beszélgethetnek egy jóízűt, a kellemes környezetben elkölthetik ebédjüket, és nosztalgiázhatnak egy kicsit régi kedvenc dallamaikra - számolt be a rendezvényről a szervező. A juniálist megnyitó Molnár Gyula polgármester szerint azért fontosak az ehhez hasonló programok, mert az idősek többsége már nagyon nehezen mozdul ki bárhová. Az ilyen események azonban felfrissítik régi kapcsolataikat, és újra bekapcsolódnak a társadalmi élet vérkeringésébe - jegyezte meg a kerület vezetője, aki arra is kitért, az önkormányzati 60 plusz program hosszú ideje dolgozik azon, hogy új típusú aktivitást, és hasznos szabadidős tevékenységeket biztosítson az idősek számára. A rendezvényen a Fonogram-díjas Csík Zenekar játszott autentikus népzenét, de világzenei repertoárjukból is bemutattak néhányat a lelkes közönség előtt. (Az Újbuda TV képes beszámolóját hétfőn láthatják a tévében 18 órakor, és kedden itt az Interneten. - a szerk.)