Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

60+ Médiaműhely: Új Közösségi Klub a láthatáron

Október 11-én volt a szentimrevárosi önkéntes-csoport első összejövetele.

Sokan elvégeztük a nordic walking tanfolyamot a 60+ program keretében. Többen rendszeresen járunk a Normafához, és ilyenkor beszélgetni szoktunk vágyakról, lehetőségekről is. A közelmúltban egy ilyen botozás közben derült ki, hogy az egyik társam úgy érzi, hogy nagy a csönd körülötte, és szívesen hasznosítaná magát. Aztán egy másik társam is kedvet kapott. Újbudának számos jól működő szomszédsági önkéntes csoportja éli a 60+-osok aktív életét. Én már egy ideje a Gazdagrétiekhez tartozom. Hallottam, hogy a Szentimrevárosban is készülnek újraéleszteni az önkéntes csoportot, így adott volt a lehetőség, hogy összehozzam az érdeklődő feleket. Török Kata - aki humán területen dolgozott, és nyitott az emberi kapcsolatok ápolására, erősítésére - október 11-én egy filmklub szekcióval indította az első összejövetelt. Jó érzékkel választotta bemutatkozó filmjéül a Bakancslistát, mert: "A bakancslista azon dolgok sora, amelyeket az ember meg akar tenni az életben, mielőtt feldobná a bakancsot. Két, egymástól teljesen különböző ember elhatározza, hogy hátralevő idejükben végrehajtják mindazt, amiről álmodoztak." A filmvetítésre nem csak Szentimrevárosból jöttek érdeklődők, hanem több szomszédsági területről is - így Gazdagrétről is erősítettük a rendezvény sikerességét. Egyelőre - helyhiány miatt - a Bocskai úti Nyugdíjas Otthonban kapott vetítési lehetőséget. Később a hamarosan átadásra kerülő Bölcső utcai Önkormányzati 60 + központban lesz a találkozóhelyük. Innentől kezdve a városrészen múlik, hogy a csoportjuk mikorra tud pezsgő életet élni. Kata várja minden érdeklődő és segítő jelentkezését, hogy más területen is színesíthessék a mindennapjaikat. Bizonyára vannak még Szentimrevárosban akik aktív életet, éveket szeretnének élni. Sok sikert Szentimreváros!