Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 9. csütörtök, Gergely

60+ Program

Jóga foglalkozás online - JELENTKEZÉS (2023.01.30.)  

2023január3014:00

Az indiai jóga olyan mozgás- és filozófiai rendszer, amely testünk és lelkünk épségét, egységét építi. Fizikailag és szellemileg is formában tart minket, segít kikapcsolódni és megőrizni az egészségünket.

Kultúránk része a hazaszeretet

Sokáig a mai német himnusz csendült fel hazánkban is, mivel a magyar király és a Habsburg császár ugyanaz a személy volt. Joseph Haydn 1797-ben zenésítette meg a „Gott erhalte Franz den Kaiser”, azaz „Isten, óvd Ferenc császárt” szövegű verset.

Vízkereszt hagyománya

Január 6-a Vízkereszt, a Karácsonyi ünnepkör záró napja, s a Farsang kezdete.

Ez az egyik legősibb keresztény ünnep, a katolikus egyház egyik fontos napja. Az a nap, melyen a napkeleti bölcsek eljövetelére, valamint Jézus Krisztus megjelenésére emlékeznek. A háromkirályok, Gáspár, Menyhért, Boldizsár a betlehemi csillagot követve keresték a zsidók újszülött királyát először Jeruzsálemben, majd Betlehemben meg is találták. Aranyat, tömjént, mirhát vittek neki ajándékba. Innen ered a vízkereszti tömjénezés szertartása.

Vízkereszt és a Karácsony

Míg a nyugati keresztény vallás szerint Vízkereszttel lezáródik a karácsonyi ünnepkör és kezdődik a Farsang, addig január 6-án és 7-én világszerte több ortodox keresztény egyház a karácsony kezdetét ünnepli. Nekik a szenteste csak a január 6-án jön el, az újesztendő pedig január 14-én kezdődik. Január 13. az ortodox világ szilvesztere. Ugyanis a nyugati és keleti katolikusok más naptárt használnak, és más időben tartják ugyanazokat az ünnepeket. Az eltérés vélhetőleg a Julián-naptár elterjedésének köszönhető. A karácsony azonban ezekben a vallásokban is kiemelkedő jelentőségű.

Jóga foglalkozás online - JELENTKEZÉS (2023.01.23.)  

2023január2314:00

Az indiai jóga olyan mozgás- és filozófiai rendszer, amely testünk és lelkünk épségét, egységét építi. Fizikailag és szellemileg is formában tart minket, segít kikapcsolódni és megőrizni az egészségünket.

60+ Növénydoktor (2023.01.27.)

2023január2710:00

Van beteg növénye? Hiába tápoldatozza, nem javul az állapota? Nem tudja hogyan ültesse át vagy, hogy milyen talajt, virágföldet használjon hozzá? Jöjjön a 60+ növénydoktor "rendelésére", hogy választ kapjon kérdéseire!

60+ Fotókör: Camera obscura-től az okostelefonig  

2023január2414:00

A fényképezés fejlődéséről és modernizációjáról egy érdekes, bemutatóval egybekötött előadást tart Szalai Sándor (60+ Fotókör) a Kérő utcai 60+ Programközpontban.

Jóga foglalkozás online - JELENTKEZÉS (2023.01.16.)  

2023január1614:00

Az indiai jóga olyan mozgás- és filozófiai rendszer, amely testünk és lelkünk épségét, egységét építi. Fizikailag és szellemileg is formában tart minket, segít kikapcsolódni és megőrizni az egészségünket.

Jóga foglalkozás online - JELENTKEZÉS (2023.01.09.)  

2023január0914:00

Oldalak