Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
november 23. csütörtök, Kelemen, Klementina

A vén Európa

Európa egyik legfontosabb társadalmi kihívása az öregedő népesség. A probléma megoldására 5 ország 9 városa és szervezete fogott össze egy nemzetközi együttműködés keretében. Újbuda Önkormányzata a megtisztelő "vezető partner" szerepet nyerte el, így a Q-Ageing projekt első közös konferencájára a XI. kerület egyik elegáns szállodájában került sor.

A Q-Ageing, azaz a "minőségi időskor" projekt elsődleges célja, hogy Európa szerte javítsa az idős emberek életkörülményeit. A terv keretében a résztvevő önkormányzatok és kutatócsoportok egy megközelítőleg három évig tartó közös munka során arra keresik a választ, hogyan biztosítsanak a társadalom egyik jelentős méretű csoportjává nőtt 60 éven felülieknek teljes értékű életet. Mind az öt ország: Magyarország, Németország, Szlovénia, Olaszország és Lengyelország rendelkezik saját, ún. pilot programmal, amelyeket saját helyi ügyeik megoldására indítanak, majd ezeket összegezve és kielemezve ajánlásokat fogalmaznak meg az Európai Unió tagországai számára. Különleges megtiszteltetésként a 2,5 millió eurós nemzetközi projekt vezető partneri szerepét Újbuda nyerte el. A XI. kerület a néhány hónapja indított 60 plusz programmal igyekszik eredményeket elérni a csapatmunka részeként. Mind a 9 város és szervezet azt akarja elérni, hogy az idősek a leszakadás és elszigetelődés helyett aktívan vegyenek részt a társadalomban, akár a munkavégzés, akár a hasznos szabadidőeltöltés tekintetében. Az elöregedő társadalom jelenségére pedig jó, ha gyorsan reagálnak az érintett államok, hiszen az előrejelzések szerint 2050-re az európai időskorú lakosság száma megduplázódik. A probléma az élet számos területén kifejti hatását, hiszen az új helyzet többek között a foglalkoztatás, a nyugdíjrendszer és az egészségügy teljes újragondolását kívánja meg. A találkozó kiemelt vendége Egbert Holthuis - az Európai Bizottság Foglalkoztatási Szociális és Esélyegyenlőségi Főigazgatóságának osztályvezetője - is azt emelte ki, a legfontosabb feladat megnyújtani a munkában tölthető évek számát, hiszen az időskorúak sokéves tapasztalata komoly szellemi tőkét jelent. A rendezvényen beszédet mondó Dr. Lévai Katalin Európai Parlamenti képviselő szintén azt hangsúlyozta, meg kell változtatni a társadalmi hozzáállást, hiszen ma már senkinek sem az a jó, ha valaki még aktív korában nyugdíjba megy. Sokan érzik úgy nyugdíj után, hogy haszontalanokká váltak, és lassan elszigetelődnek a társadalomtól, miközben még képesek lennének a szellemi munkára. Molnár Gyula polgármester elsősorban Újbuda sikeres pályázatának örült, hiszen így a vezető partneri poszt segítségével a legnagyobb uniós forrást kapja a kerület a 60+ program megvalósításához. A polgármester inkább a szabadidő eltöltés lehetőségeinek kiszélesítésében, kedvezmények biztosításában és a szolgáltatások minőségének javításában lát nagy lehetőségeket. Hozzátette, a hasonló kezdeményezések a legjobb példái annak, hogy összefogással nagyobb siereket érhetünk el.

LEGFRISSEBB
×