Ziegler Géza néven Agárdpusztán született 1863. augusztus 3-án a géplakatos és a nála húsz évvel fiatalabb földművelő árvalány gyermekeként. Apja luteránus, anyja katolikus vallású volt, de a hét gyermeket kényszerűségből katolikusoknak keresztelik. Géza, a kis iparosfiú megszereti a parasztgyerekeket és a falusi környezetben sok jó emberre talál. Majd a sárospataki református kollégiumban folytatja tanulmányait, ahol elég gyönge tanuló volt. Az apa nyughatatlan természete, vándorlásai sok bajt okoztak az egész családnak, ezért a budapesti református gimnázium tanulója lesz, majd az egri érseki katolikus tanítóképző-intézetben tanul. Iskolái befejezésével csekély fizetségért segédtanítói-segédkántori állást vállal egy Somogy megyei kis községben. Annak ellenére, hogy alkalmazói rendkívül elégedettek tanítói munkájával, a nyomorúságos élet keserűségében be akar állni a ferencesrendi szerzetesek közé. Azonban ezt a kérelmét is meggátolják. Közben cikkeket írogat, hírlapírói karrierje Győrben indult el, ahová feleségével lesz. Írásaiban panaszkodik a cselédsorsban élő néptanítók helyzetéről. Gárdonyi Z. Géza írói nevét egyes hírek szerint tizenhét évesen a szomszédos település, Gárdony után választotta. Rövid életű házasságából négy gyermekük született, akikről mindig megkülönböztetett szeretettel gondoskodott. A Magyar Hírlapnak dolgozik, fordít, s az újságírás elől a vidéki magányba, Egerbe távozik. Néptanítóként indult, újságírással folytatódott. Az írás mellett sokat olvas, fest, rajzol, hegedül, orgonál, zenét szerez, fényképez… itt írja egyik legismertebb művét, az Egri csillagokat. A Nemzeti Színházban páratlan sikerrel bemutatásra kerül A bor című színműve, mely egy évben ötven előadást ért meg. Természettudománnyal, régészettel, művelődésszervezéssel, hagyományápolással is foglalkozott. Ezerarcúságáról ismert, jól sakkozott, vívott, vállalkozása is volt. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választják, Egerben utcát neveznek el róla. A világháború kitörése, a proletárdiktatúra nagyon megviselik, különféle sérelmek érik, betegeskedik. Halála 1922. október 30-án következett be, november 1-én Eger város főterén a koporsó érseki beszentelése után elbúcsúztak az írótól. A halottat az egri vár földjében hantolták el.
A magyar irodalom egyik sokszínű alkotója halálának 100. évfordulóján emlékezzünk rá!
Gárdonyi Géza: Egri csillagok
Dobó István esküje
„- Esküszöm az egy élő Istenre - hangzott az ünnepi mormolás - ...hogy véremet és életemet a hazáért és királyért, az egri vár védelmére szentelem. Sem erő, sem fortély meg nem félemlít. Sem pénz, sem
ígéret meg nem tántorít. A vár feladásáról sem szót nem ejtek, sem szót nem hallgatok. Magamat élve sem a váron belül, sem a váron kívül meg nem adom. A vár védelmében elejétől végéig alávetem akaratomat a nálamnál feljebb való parancsának. Isten engem úgy segéljen!
- Úgy segéljen! - zúgták egy hanggal.
- És most magam esküszöm - szólt Dobó, két ujját a feszületre emelve. - Esküszöm, hogy a vár és az ország védelmére fordítom minden erőmet, minden gondolatomat, minden csepp véremet. Esküszöm, hogy ott leszek minden veszedelemben veletek! Esküszöm, hogy a várat pogány kezére jutni nem engedem! Sem a várat, sem magamat élve meg nem adom! Föld úgy fogadja be testemet, ég a lelkemet! Az örök Isten taszítson el, ha eskümet meg nem tartanám!
Nem kételkedett azon senki. Lángolt mindenkinek az arca, mert tűz égett mindenkinek a szívében. A Dobó esküjére minden kard kivillant. Egy lélekkel kiáltották:
- Esküszünk! Esküszünk!”
