Húsvét az egyházi év mozgó ünnepeinek a középpontja. A tavaszi napéjegyenlőség (márc. 21.) után következő holdtölte utáni vasárnapra esik. Hazánkban is nagyon régi, tradicionális ünnep, melynek hossza az évszázadok során változott. Az ünnepi szertartások közül kiemelkedik a feltámadás megjelenítése, ami Húsvétvasárnap reggelén történt.
Húsvétvasárnap a feltámadás napja. Ezen a napon tilos volt a munka, az állatok befogása, a föld művelése, nem főztek, nem söpörtek. Az ételszentelés hagyománya elterjedt volt. A délelőtti misére étellel, itallal mentek, amit egy letakart kosárba vittek. A délelőtti misére letakart kosarakban vitték a hívők az élelmiszert, a bárányhúst, a kalácsot, a tojást, a sonkát és bort, melyet a misén megszentelt a pap. A húsvéti bárány Jézus áldozatát, a bor Krisztus vérét, a tojás pedig az újjászületést jelképezi. Emellett szokásban volt még a sonka és a kenyérszentelés is. A nagyszombatról vasárnapra virradó éjszaka különleges népi hagyomány volt a jézuskeresés, az istenkeresés, a szentsír-keresés. Nagyszombat éjszakáján éjfél előtt a templom bejáratánál gyülekezetek a hívek, s az alkalomhoz illő különleges imádságokat mondtak. Körmenetben énekelve végigjárták a falubeli és a határban lévő kereszteket, s az előzőleg elrejtett feltámadt Krisztus szobrát visszavitték a templomba. A temetőben a hozzátartozóik sírjánál imádkoztak hajnalig. Virradatkor, az ájtatoskodás végeztével megmosakodtak a patakban. Azt hitték, hogy húsvét reggelén a patak vize aranyvízzé változik.
A Székelyföldön a századforduló táján szokás volt, hogy a legények és fiatal házasok a templom megkerülése után végigvonultak a falun énekelve, miközben bő termő esztendőért, békéért imádkoztak. Hajnalban a legények színes szalaggal, papírcsíkokkal és hímes tojással díszített fenyőágakat tűztek kedveseik kapujára. A középkorban már elterjedt szokás volt a húsvéti határkerülés vagy határjárás, melyet legtöbbször a férfiak végeztek gyalog, vagy lovon. Nagy lármával, zajjal haladtak, közben énekeltek és imádkoztak. Ennek a veszedelmek és a gonosz távol tartása volt a célja. A megszentelt ételeiket is magukkal vitték és mágikus tárgyként használták. A szentelt sonka csontját kiakasztották a gyümölcsfára, hogy sokat teremjen. A húsvéti étel morzsáját megőrizték, s nyáron a verebek kártevése ellen kereszt alakjában meghintették vele a gabonaföldeket, miközben ezt mondták: „távozzatok innen kártékony madarak”.
A feltámadás után már fogyasztani lehetett a megszentelt ételeket, melyekhez sokféle képzet társult. A néphit szerint a megőrzött szentelt sonkacsont az istállóba téve védi az állatokat a boszorkányoktól. A szentelt tojás héja a szántóföldre szórva távol tartja a kártevőket. A szentelt kalács maradéka tűzvész idején hasznos. A gyermekek húsvéti megajándékozása újabb eredetű városi szokás.
Húsvéthétfő a locsolkodás napja. Vízbevető hétfőnek is nevezik. A víz a termékenység szimbóluma, melynek alapja a megtisztító, megújító erejébe vetett hit. Szokássá vált a kölnivel, vagy vízzel való locsolás, amely napjainkig fennmaradt. Ezen a napon a locsolásért hímes tojást ajándékoznak a lányok a fiúknak. Bibliai eredetet is tulajdonítanak a locsolkodás hagyományának, eszerint a Krisztus sírját őrző katonák a feltámadás hírét vevő, ujjongó asszonyok lecsendesítésekor lelocsolták őket. Régen a piros színnek védő erőt tulajdonítottak. A húsvéti tojások piros színe egyes feltételezések szerint Krisztus vérét jelképezi. A tojásfestés szokása és a tojások díszítése az egész világon elterjedt. Egy más vélemény szerint a húsvét eredetileg a termékenység ünnepe, amely segítségével szerették volna az emberek a bő termést, és a háziállatok szaporulatát megerősíteni. A húsvéti nyúl így került kapcsolatba az ünneppel, mivel egy szapora állat. A tojás pedig magában hordozza az élet ígéretét. A locsolkodás is az öntözés utánzásával a bő termést hivatott jelképezni.
Áldott, békés húsvéti ünnepet kívánunk!
Újbuda 60+ Program
(készült: internetes források felhasználásával)
