Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 9. csütörtök, Gergely

Önkéntesek együttműködése a 60+ Program sikeréért

Az Újbuda 60+ Program munkáját eddig 87 önkéntes munkatárs segíti. Ők a szervezésben, lebonyolításban vesznek részt, önállóan, csoportosan, egymást is segítve dolgoznak, s a kerületi idősebb korosztály életének különös színfoltját alkotják. Mindig lehet rájuk számítani, aktívak, kezdeményezőek, önszerveződőek.

Az Újbuda Újságban tett felhívásunkra 2015. május 18. és június 5. között újabb 30 önkéntes ajánlotta fel tevékenységét. A jelentkezők között voltak általános, egyszerű és egyedi feladatokat vállalók, s voltak köztük magasan kvalifikált személyek is, többek között: orvos, jogász, ügyész, néprajzkutató, újságíró, informatika tanár. Közös tulajdonságuk, hogy mindannyian vidámak, aktívak, fiatalosak, a segítségnyújtásra motiváltak voltak. A 60+ Program sikerességéhez szeretnének hozzájárulni, tudásukat, tapasztalatukat kívánják megosztani, átadni. A közösség számára is hasznos munkát végeznek, amiben sikeresnek érezhetik magukat. El is kezdődik nyomban az együttműködés a már dolgozó és a most csatlakozó önkéntes segítők között!