Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

születésnap

Isten éltessen Budapest!

Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulóját ünnepeljük november 17-én. Ugyanis ezen a napon, 1873. november 17-én jött létre Budapest, a Duna bal partján fekvő Pest, valamint a jobb partján elterülő Buda és Óbuda városának egyesítésével.

A legszebb főváros ünnepnapja  

Budapest közel másfél évszázada, Pest, Buda és Óbuda városrészek egyesítésével 1873. november 17-én jött létre.

Szépkorúakat köszöntöttek Kelenvölgyben  
 

Nyolcvanadik és kilencvenedik életévüket betöltő időseket köszöntöttek a Kelenvölgyi Polgárok Köre Szociális és Családsegítő Csoportja, valamint a helyi intézmények közös rendezvényén. Az ünnepségen Hoffmann Tamás polgármester is részt vett.

Bolba Henrik kilencven éves  

A kilencven éves Bolba Hernik festőt, ötvöst és szobrászművészt köszöntötte Hoffmann Tamás polgármester, majd átadta neki a miniszterelnök köszöntő levelét.

85 éves tűzoltót köszöntöttek  
 

Megszólalt egy tűzoltóautó szirénája július 24-én a Badacsonyi utcában, de ezúttal nem káresethez vonultak a katasztrófavédelem munkatársai. Busa László nyugalmazott tűzoltó ezredest köszöntötték születésnapján a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai.

A 90 éves Friedl László alezredest köszöntötték  

Simicskó István honvédelmi miniszter kezdeményezésére minden szép kort megélő, kerek születésnapos nyugállományú katonát ünnepélyes keretek között köszöntenek fel Újbudán. Friedl László alezredest 90. születésnapja alkalmából köszöntötték Zsombolyai utcai otthonában június 6-án.

Kilenc évtizeden túl  

Kecskés István alezredes, valamint Mészáros Zoltán Tibor őrnagy idén áprilisban ünnepelték 90. születésnapjukat. A kerek évforduló alkalmából a nyugállományú katonákat Simicskó István honvédelmi miniszter jóvoltából egy-egy emléklappal és ajándékkosárral köszöntötték.

Isten éltesse a katonákat!  

Horváth Tamás

Simicskó István honvédelmi miniszter kezdeményezésére terjedt el az a szokás, hogy a szép kort megélő, kerek születésnapos nyugállományú katonákat ünnepélyes keretek között személyesen köszöntik fel Újbudán. Január elején Horváth Tamás alezredest 80., Tokodi István őrnagyot 85. születésnapja alkalmából köszöntötték.

Placid atya 100 éves  

Idén ünnepli 100. születésnapját Olofsson Placid bencés atya. Tiszteletére és a jeles alkalomra tekintettel, a Budai Ciszterci Szent Imre templomban mutattak be hálaadó szentmisét a születésnapját megelőző vasárnap. A főcelebráns Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát volt, mellette Dékány Sixtus zirci apát, valamint számos pap és szerzetes vett részt az ünnepi alkalmon.

Nyugállományú katonákat köszöntöttek Újbudán  

Október közepén három nyugállományú katonát köszöntöttek fel a kerületben születésnapjuk alkalmából. Vojtek István és Márkus István a 85., Nagy János a 90. életévét töltötte be idén ősszel. Az emléklapot és az ajándékcsomagot Simicskó István honvédelmi miniszter munkatársai adták át az ünnepelteknek.

Oldalak