Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Bűnmegelőzési előadásokat tartottak a kerületi időseknek

Az idősek életminőségének javítását célzó 60 plusz program egy évvel ezelőtt indította útjára Bűnmegelőzési alprogramját. A kezdeményezés célja, hogy a nyugdíjasok megtanulják, hogyan kerülhetik el, hogy trükkös lopások és átverések áldozatává váljanak. Az önkormányzat ennek érdekében évente többször szervez olyan előadásokat a számukra, ahol nyomozóktól és biztonsági szakemberek készítik fel a résztvevőket a kritikus helyzetekre.

A bűnügyi statisztikák arról tanúskodnak, évről évre nő az idősek ellen elkövetett bűncselekmények száma hazánkban. A rendezvényre ezért gyakorló nyomozókat, rendőröket és egy helyszínelőt is elhívtak, hogy felkészítsék az időseket, mire kell ügyelniük, amikor vásárolnak, fizetnek a kasszánál, bankautomatából vesznek fel pénzt, vagy éppen becsönget hozzájuk egy ismeretlen.