Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 20. szombat, Tivadar

Do-in (japán jóga) otthonra - „Öngyógyító gyakorlatok”

Bár egyes gyakorlataiban és a gyakorlás tempója alapján a jógára hasonlít, de alapvetően a tradicionális kínai gyógyászatra épülő öngyógyító mozgásforma (mint a 3-1-2 meridiántorna is).

Alapjai Kínából kerültek át az ősi Japánba, ahol évszázados formálódása, fejlődése után már Do-in néven ismerhette meg a világ.

Sokszor ösztönösen is végzünk olyan gyakorlatokat, amelyeket a Do-in is tartalmaz: reggelente jóleső nyújtózkodást, arcunk átdörzsölését, ha frissülni szeretnénk vagy megérintjük, masszírozzuk testünk egy-egy izmát, pontját, ha fáj valamink.

A Do-in egyszerű mozdulatokra, akupresszúrás pontok ismeretére, légző gyakorlatokra és más testmozdulatokra, a tradicionális ázsiai orvoslás több ezer éves tudására és tapasztalatára épül.

Könnyen tanulható és elvégezhető mozgásforma. Rendszeres gyakorlásával elérhetjük, hogy testileg-lelkileg egészségesebbek legyünk, közérzetünk javuljon. A mozdulatokat mindenki saját képességei szerint végezheti. Orvosukkal történt konzultációt követően azok is belekezdhetnek a Do-inba, akik ritkán végeznek aktív testmozgást vagy nehezebben mozognak.

A közzétett videót Császár Edina oktató készítette és ajánlotta fel önzetlenül az Újbuda 60+ Program ügyfeleinek otthoni gyakorlásra, hogy az időskorúak a járvány ideje alatt is tehessenek egészségük megóvásáért.

Kérdéseiket megírhatják a csedinado@yahoo.es e-mail címre!

A lenti videó használata kizárólag házi, személyes használatra engedélyezett. Minden más jog fenntartva. A videó szerkesztése, más célú felhasználása, értékesítése, más oldalra történő feltöltése akár egészben, akár részleteiben szigorúan tilos, és polgári peres eljárást vonhat maga után.

Kellemes gyakorlást és jó egészséget kívánunk!