Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

Az immunrendszer támogatása

A csapadékos, hűvös ősz beköszöntével egyre többen találkoznak a meghűléssel, felső légúti huruttal, a fáradékonysággal, levertséggel. Most különösen fontos felkészülnie a 60+ korosztálynak a fertőzések, betegségek megelőzésére, kivédésére, a minél kevesebb traumára.

A koronavírus aktuális hulláma nehezíti a helyzetet, ezért nem lehetünk elég elővigyázatosak. Ezen túl az idősebb korúakat is érintheti az úgynevezett post-Covid állapot, ami a betegségen enyhe tünetekkel átesetteknél is jelentkezhet. Amit erről tudni, hallani lehet, az rendkívül szerteágazó, általános rossz közérzetet is jelenthet. Természetesen legyünk körültekintőek, járjunk a végére a szokatlan tüneteknek, de kellő tájékozottsággal sokat tehetünk önmagunk, környezetünk egészségéért.

Hogyan előzzük meg a betegséget?

Rendkívül fontos a gyakori és alapos kézmosás. A járvány idején hasznos a kézfertőtlenítő használata, de a kesztyű is jó védekezés a kórokozók terjedésének csökkentése érdekében. A maszk viselésével a fertőzésektől védjük saját magunkat, de másokat is. A koronavírus mostani változatára az is jellemző, hogy több embernél tünetmentesen zajlik, így ők nem is tudják, de megfertőzhetnek másokat. Zárt térben, ahol nincs szellőzés, vagy sok ember fordul meg, most elővigyázatosságból érdemes maszkot viselni, s gondoskodjunk a rendszeres cseréről! Próbáljunk meg mindig megfelelő távolságot tartani másoktól! Érdemes kerülni a zsúfolt helyeket, a tömeget. Köhögjünk, tüsszentsünk zsebkendőbe, s azt dobjuk zárt szemetesbe! Ez most rendkívül fontos és egyéni felelősség. Ne találkozzunk, ha lehet köhögő, tüsszögő, beteg ismerőseinkkel, s ha nálunk jelentkezik a felső légúti betegség bármely formája, mi se menjünk közösségbe!

Fontos a személyes és a környezet higiéniája, a rendszeres fertőtlenítés, szellőztetés. Tisztítsuk meg a mások által is sűrűn használt fogantyúkat, villanykapcsolókat, csapokat! Pihenjünk, aludjunk sokat, a megfelelő testtömeg fenntartása, az egészséges vérnyomásérték megőrzése, a káros szenvedélyekről való leszokás mind felkészülés a betegségek elleni védekezésben. A helyes életmód sokat segíthet a fertőzés megakadályozásában. Az egészséges táplálkozás, a rendszeres mozgás, friss levegőn tartózkodás, ezek nagymértékben támogatják az immunrendszer védekező működését. Fogyasszunk minél több friss gyümölcsöt és zöldséget, válasszuk a teljes kiőrlésű gabonaféléket! Éljünk aktív, kiegyensúlyozott életet!

S a koronavírus elleni eddig ismert legnagyobb védelem a védőoltás. Ne habozzunk, mert ez még mindig nagyobb biztonságot nyújt a betegség elkerülésére, mint a véletlenben való bizakodás!

Vigyázzunk magunkra, szeretteinkre, környezetünkre!

Újbuda 60+ Program

készült: internetes források felhasználásával