Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Séta Jókai Mór kertjében

Időpont: 
2015november2409:00

A Duna-Ipoly Nemzeti Park fiatal munkatársai által vezetett séták, túrák egyre népszerűbbek, látogatottabbak. Nem csoda, hiszen a lelkes, felkészült vezetők segítségével természeti ritkaságokat, szépségeket fedezhetnek fel a 60+ Program tagjai.

Legközelebb 2015. november 24-én Jókai Mór Svábhegyen lévő kertjébe tesznek látogatást. Az „Egy magyar nábob” regény honoráriumából megvásárolt kert emlékét őrzik ma is az idős fák, a gyönyörű hegyi juhar, melyet az író ültethetett, vagy a bejáratnál a faragott kőpad, ahol dolgozhatott. Kínálja magát a szép őszi táj, az egykori Jókai villa helyén a Magyarország madárvilágát bemutató kiállítás és a Kőpark Tanösvény. Ma a Nemzeti Park székháza áll itt, s reméljük, hogy a kiránduláson szerencsés részesei lesznek majd egy letűnt történelmi, szépirodalmi kor és a természetvédelem szerencsés találkozásának!

A program az Újbuda 60+ Kedvezménykártyával ingyenes, de jelentkezéshez kötött.

Jelentkezni november 20-ig lehet az alábbi elérhetőségek egyikén:

+3630/408-4370, sashegy@dinpig.hu vagy hétköznap 8-14-ig az Újbudai Szenior Programközpontban 1117.Bölcső u. 3. tel: +3601-372-4636.