Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Időskorúaknak szóló bűnmegelőzési klub Újbudán

Az Újbuda 60+ Program Bűnmegelőzési Alprogram keretén belül egyedülálló bűnmegelőzési klub indult az időseknek Újbudán, melyen közel százan vettek részt. A klubban havi rendszerességgel ismert szakemberek tartanak előadásokat, és bemutatkoznak azok a kortárs-segítők is, akik szakemberként - pl. nyugdíjas rendőrként - vállalták, hogy az újbudai 60 év felettieknek közbiztonsági tanácsokat adnak.

A Bűnmegelőzési Alprogram célja, hogy az újbudai 60 év feletti lakosok információt és segítséget kapjanak arról, miképp tehetnek többet saját biztonságukért. A Bűnmegelőzési Alprogramban Újbuda Önkormányzata mellett részt vesz a kerületi rendőrkapitányság és az Újbudai Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Centrum is. Az első klubfoglalkozáson Dr. Szabó László a Kék fény c. műsor korábbi népszerű műsorvezetője "Bűnesetek régen és ma" címmel tartott egy órás előadást. A Bűnmegelőzési Klub a tervek szerint havonta egy alkalommal kerül megrendezésre, mindig más, aktuális témával, és ehhez kapcsolódó helyszínen. A következő foglalkozás 2010. augusztus 26-án lesz az Újbuda 60+ Klub és Programközpontban (Zsombolyai u. 6.) az újbudai "Aktív élet 60 felett..." Őszköszöntő Fesztivál keretében. A program keretében korábban tanfolyamot is tartottak Újbudán az időseknek arról, hogy miképp lehet elkerülni az áldozattá válást, sőt a rendőrség külön "Kisokost" is összeállított e témában. A "Kisokos" az Újbuda 60+ Klub és Programközpontban is megtalálható.