Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Hatvan fölött az iskolapadban

Újabb angol tanfolyam indult a 60+ programban. Az előző kurzusban az eredetileg tervezett négy helyett hét emelt létszámú csoport végzett, mert a vártnál jóval többen jelentkeztek. A kedvcsináló nyelvórákon alapvető kifejezéseket tanítanak a szenior diákoknak az ELTE diákjai, tanárai, illetve az önkéntes nyelvoktatók.

A mostani szemeszter első óráján rögtön a házi feladattal indult az oktatás, a tanulóknak másnapra össze kellett írniuk a jártukban-keltükben olvasott angol feliratokat. A tanfolyam elején a polgármester köszöntötte a diákokat azzal, hogy nem jó az a kérdés, miért kezd valaki nyelvet tanulni 60 fölött. Molnár Gyula szerint ugyanis azzal, hogy valaki már nem aktív munkavállaló, azaz nyugdíjas, nem kell lemondani mindennemű aktivitásról. Sőt, ilyenkor jut idő sok mindenre, ami hasznos, ami új perspektívát jelenthet. Mint például a világ második leggyakrabban beszélt nyelvének ízlelgetése. A tanfolyam ugyanis esélyt ad arra, hogy egy gyors ismerkedés után akár teljes értékű nyelvtudást szerezzenek a 60+ kártyatulajdonosok. Tavaly november óta egyébként 150-en jelentkeztek a háromszor ötven perces kurzusokra. Idén is teljes gőzzel folytatódik a 60+ program Újbudán: kedvezményes színházbérlet, sporttanfolyamok, és szervezett túralehetőségek szerepelnek a repertoárban. A képzések között az angoltanfolyam mellett internet oktatás, egészségvédelem és bűnmegelőzés is szerepel. Ennek az évnek az újdonsága a "Nagyi tanít Nagyit" program, amelyben 60 felettiek tartanak képzést kortársaikat érdeklő témákról. Lassan eléri a nyolcezret azok száma, akiknek 60+ kedvezménykártyájuk van.