Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 19. péntek, Emma

Felhívás: Újabb álláskeresést támogató képzés indul az 50 év feletti polgároknak!

Felhívás!

Újbuda Önkormányzata az – Európai Unió által támogatott – Senior Capital projekt
2014 tavaszán szervezett képzési programjának folytatásaként,

2014 júniusában elindította az Újbuda 50+ Programot.
A program rövid távú célja, hogy használható tudást,

valamint szükséges szolgáltatásokat biztosítson azon 50 év feletti polgároknak,
akik az állás- és munkakeresés sikeréhez fontosnak tartják tudásuk fejlesztését.
Ennek érdekében Újbuda Önkormányzata az Újbuda 50+ Program szervezésében
2014. októberében 90 órás angol és 30+30 órás informatikai képzést indít.


A tanfolyamokkal, jelentkezéssel és beiratkozással kapcsolatos tudnivalók:
Angol (90 órás) kezdő és haladó, valamint informatikai kezdő (30 órás) és

haladó (30 órás) képzéseket indítunk. Jelentkezni lehet mindkét, illetve csak az egyik tantárgy tanfolyamára is.

• A képzésekre jelentkezhet minden XI. kerületi lakcímmel rendelkező 50–65 éves állást
vagy munkát kereső állampolgár.
• A képzés ingyenes – a könyveket az önkormányzat biztosítja –, a résztvevőknek egyedül
a nyelvi munkafüzet árát kell megfizetni, ez mintegy 2500 forint.
• A tanfolyamok várhatóan október 13-án kezdődnek.
• Jelentkezni az alábbi időpontban és helyen lehet, utólagos jelentkezésre nincs lehetőség.
A beiratkozáshoz kérjük, hozzák magukkal személyi igazolványukat és lakcímkártyájukat!
Jelentkezni kizárólag saját részre, személyesen lehet!


Beiratkozás helye és ideje:
2014. október 6–10. között minden nap 8–14 óráig az Újbudai Pedagógiai Intézetben

(XI.,Erőmű u. 4. Tel./fax: 381-0664).


További Információ: 

Újbudai Pedagógiai Intézet, Tel./fax: 381-0664
Cím: XI., Erőmű u. 4.


Újbudai Szenior Programközpont
Telefon: 06/1/372-4636
Cím: Bölcső u. 3.
Ügyfélfogadás: hétfőtől péntekig 9–14 óráig