Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 8. hétfő, Mária, Adrienn

Újbuda 60+ Program

"Újbuda 60+ Program" rovat fejléc (tid: 198)

Újbuda Önkormányzata kiemelt figyelmet fordított a 60 év felettiek kulturális, fizikai és szellemi frissességének megőrzésére, amely elengedhetetlen feltétele a boldog, teljes életnek.

Újbuda Önkormányzata kiemelt figyelmet fordított a 60 év felettiek kulturális, fizikai és szellemi frissességének megőrzésére, amely elengedhetetlen feltétele a boldog, teljes életnek.

Önkormányzatunk kidolgozta az idősek életminőségét javító, közéleti szerepét és érdekeinek érvényesítését támogató Újbuda 60+ Programot, hiszen az idős emberek tapasztalatukkal, tudásukkal - a kerület múltjának tanúiként - olyan értékeket képviselnek, amelyek méltán teszik őket minden közösség megbecsült tagjaivá.

 

A program gazdag és változatos eseménysorozattal várja kerületünk hatvan év feletti lakóit, támogatva az aktív időskort. Kiemelt figyelmet fordítunk a testmozgásra, valamint az aktív kulturális, szellemi élet megélésére, miközben előtérbe helyezzük a lelki és mentális egészség megőrzését is. Az Újbuda 60+ Program azonban ennél is többet kínál: valódi közösséget! Csatlakozva új embereket ismerhet meg, közösen sportolhat, művelődhet és élményeket szerezhet. Egy motiváló közösség tagjaként inspiráló környezetben töltheti szabadidejét.

Képek: 
Idősbarát Újbuda :

Kisasszony, vagy Kisboldogasszony napja

Szeptember 8-a Boldogságos Szűz Mária születésének ünnepe a keresztények körében. A katolikusok Kisboldogasszony napjaként, a néphit Kisasszony napjának nevezvén tartja számon. A Názáretben élő Szent Anna és Joachim a gyermektelenségtől megszégyenülve éltek, míg a férfinek Isten angyala vígasztalásulazt ígérte, hogy leánya születik, akit Máriának kell hívni.

Idősbarát Újbuda :

Egy követendő példa

A cigány zenének Magyarországon több évszázados hagyománya van. A cigányzenészeknek köszönhető többek között, hogy a verbunkos stílus elterjedt, hogy a mai napig sokan népszerűsítik Bihari János, Lavotta János, Csermák Antal és Rózsavölgyi Márk munkásságát, műveit.

Idősbarát Újbuda :

A közös éneklés ünnepén

Kodály Zoltán zeneszerző születésének 135. és halálának 50. évfordulója alkalmából 2017-et Kodály-emlékévvé nyilvánították.

Idősbarát Újbuda :

Sugárártalmak

Ma már természetes, hogy a lakosság nagy része számítógépet használ, internetezik. Nem is gondolunk bele, hogy a legtöbb közösségi és nyilvános helyen már elérhető a vezeték nélküli hálózat, ahol wifinkeresztül csatlakozhatunk a világhálóra.

Idősbarát Újbuda :

A törzs a test energiaközpontja

A munkavégzéshez, a mozgáshoz szükséges erőt elsősorban a törzsünk működéséből nyerjük, a köztudattal ellentétben nem pedig a lábak, karok mozgásából. A törzs jelenti testünk középpontját, centrumát, amely a leghatékonyabban segíti a mozgást. A bennünk áramló energia járul hozzá a kellő erőkifejtéssel végzett mozgáshoz.

Idősbarát Újbuda :

Egészségünk titkai

Szokás mondani: felelős vagy a sorsodért, vedd kezedbe az életed irányítását! Mélyen belegondolva igen összetett dologról van szó. Mit tehetek én azért, hogy boldogabb, egészségesebb legyek? Hát a kutatások mai állása szerint igen sokat.

Idősbarát Újbuda :

Tartson kutyát!

A háziorvos szerint az idős embereknek receptre kellene kutyát felírni.

Idősbarát Újbuda :

Ha – ha – ha a nevetés jótékony hatása a szervezetünkre

A nevetés hozzájárul a testi-lelki panaszok csökkentéséhez, elősegíti az egészséges élet megélését. Mindezt már tudományos vizsgálatok is alátámasztják. A világon ma élő természeti népeknél, akik egyszerű, szerény körülmények között élnek, nem ritka a százéves életkor. Nem ismerik a gyógyszert, viszont jellemző körükben a feltűnő jókedv.

Idősbarát Újbuda :

A tudatosság fokozottabb állapota - Miért ébredünk fel éjjel 3-kor?

Sokan vannak, akik az éjszaka kellős közepén, úgy 3 óra tájban rendszeresen felébrednek. Ezen általában aggódni szoktunk arra gondolva, hogy másnap fáradtak, álmosak leszünk. Többen idegesen forgolódnak attól való aggodalmukban, hogy ha felkelnek, pont ez fog velük történni másnap. Arra gondolnak, hogy a rendszeres felébredések valami rosszat sejtetnek, esetleg a betegség előjele.

Idősbarát Újbuda :

Miért jó a 3-1-2 meridiántorna?

Testünket energiacsatornák, meridiánok hálózzák be. Bennük áramlik az életenergia, amely harmonikus működése biztosítja az egészséget. A hagyományos kínai orvoslás a meridiánokon elhelyezkedő pontokat kezeli. Az egészséges emberben az életenergia akadálytalanul kering, a 12 fő és a két középvonali meridiánban.

Idősbarát Újbuda :

Az éjszakai felébredés okai

A hagyományos kínai gyógyítás szerint a betegségek okait kell feltárni és kezelni. Az ősi kínai orvoslás leírja, hogy a szervezet úgy működik, mint egy óra. A testünkben lévő energia utakon keresztül a meridiánokban keringő energia körforgása biztosítja a működést. A vérkeringés, az adrenalin, a különféle folyadék keringések és a lelki folyamatok változásai is ezen az elven történnek. Energiák vannak a földben és az univerzumban is.

Oldalak