Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
január 14. szerda, Bódog

Újbuda 60+ Program

"Újbuda 60+ Program" rovat fejléc (tid: 198)

Újbuda Önkormányzata kiemelt figyelmet fordított a 60 év felettiek kulturális, fizikai és szellemi frissességének megőrzésére, amely elengedhetetlen feltétele a boldog, teljes életnek.

Újbuda Önkormányzata kiemelt figyelmet fordított a 60 év felettiek kulturális, fizikai és szellemi frissességének megőrzésére, amely elengedhetetlen feltétele a boldog, teljes életnek.

Önkormányzatunk kidolgozta az idősek életminőségét javító, közéleti szerepét és érdekeinek érvényesítését támogató Újbuda 60+ Programot, hiszen az idős emberek tapasztalatukkal, tudásukkal - a kerület múltjának tanúiként - olyan értékeket képviselnek, amelyek méltán teszik őket minden közösség megbecsült tagjaivá.

 

A program gazdag és változatos eseménysorozattal várja kerületünk hatvan év feletti lakóit, támogatva az aktív időskort. Kiemelt figyelmet fordítunk a testmozgásra, valamint az aktív kulturális, szellemi élet megélésére, miközben előtérbe helyezzük a lelki és mentális egészség megőrzését is. Az Újbuda 60+ Program azonban ennél is többet kínál: valódi közösséget! Csatlakozva új embereket ismerhet meg, közösen sportolhat, művelődhet és élményeket szerezhet. Egy motiváló közösség tagjaként inspiráló környezetben töltheti szabadidejét.

Képek: 
Idősbarát Újbuda :

Nemzetközi Nőnap

Időpont: 
2016március0909:00

Már a múlt század eleje óta a nők iránti tisztelet miatt megtartott ünnepnap. Magyarországon 1948. március 8-án ünnepeltek először, eredetileg munkásmozgalmi eredetű demonstratív nap volt. Ma már virággal és ajándékkal kedveskednek a férfiak a nőknek, megemlékezve az egyszerű és a történelmet alakító nők évszázados küzdelmeiről, melyet az egyenlő jogok jegyében vívtak, vívnak.

Elindult az Újbuda 60+ Program hírcsatornája a Facebok.com oldalon!

Talán sokaknak meglepő a hír, de Újbudán sok időskorú használja rendszeresen a facebook.com oldalt kapcsolattartásra, ismerőseivel, barátaival kapcsolatos tájékozódásra, beszélgetésre, programok szervezésére. Nem árulunk el nagy titkot, a Facebook népszerűsége mellett ez volt az egyik érv arra, hogy elindítsuk saját oldalunkat a közkedvelt közösségi felületen.

Hol és hogyan tájékozódhatnak programjainkról?

Örvendetes módon egyre növekszik az Újbuda 60+ Program tagjainak száma, ezzel együtt bővül az Újbudai Szenior Programközpont ügyfélköre. A sok program, tanfolyam, aktuális hírek, vagyis a „bőség zavarában” többeknek lehet nehezebb az eligazodás. Az alábbiakban összefoglaljuk a tájékozódás módjait:

Idősbarát Újbuda :

Hasznos tippek

A tél derekán a dietetikus tanácsait ajánlatos megfogadni a táplálkozással kapcsolatban. Ezekből idézünk.

Idősbarát Újbuda :

Jeles napok - Január

A régi időszámítás az évkezdetet a téli napfordulóhoz kötötte. A csillagászati év megfelelő hónapneve után Január a Vízöntő hava. A népi kalendárium szerint Boldogasszony, vagy Nagyboldogasszony hava, mert január 1-én van Szűz Máriának, Jézus anyjának az ünnepe. Január 1-i évkezdő szokásainkat a rómaiaktól örököltük.

Idősbarát Újbuda :

Időskori agytorna

Idős korban rendkívül fontos az agysejtek folyamatos tornáztatása. Ennek egyik játékos, szórakoztató módja a sokak által kedvelt kártyajáték. A kerület több közösségi és kulturális intézményében szerveznek kártyaklubot. A Kelenvölgyi Közösségi Házban évek óta kedden 4-7-ig összejönnek a játékkedvelők, ultiznak, snapszert játszanak.

Idősbarát Újbuda :

Jeles napok - Február

A téli napforduló után tartott téltemető-tavaszkezdő ünnepségek a karácsonyi és a húsvéti ünnepkör közé esnek. Mivel Húsvét a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtöltétől függ, ezért Farsang hossza változó. Vízkereszttől (jan 7.) Hamvazószerdáig tart, ennek megfelelően – jó egy hónapnyi eltéréssel – ez is változik. Farsang húshagyókeddel végződik, amikor még néhány finom fánkot elfogyaszthatunk.

Alakul az Újbudai 60+ Ezüstkar

Ha szeret énekelni és van kedve hetente 1 órát népdalok, népdalfeldolgozások, két- és háromszólamú darabok tanulásával tölteni, akkor várjuk jelentkezését az Újbudai 60+ Ezüstkar nevet viselő most alakuló kórusba.

60+Fotótanoda indul az Alberfalvi Közösségi Házban

2009. december 2-án alakult meg Újbudán a 60+ Médiaműhely tagjainak szervezésében a 60+ Fotókör.

Hétéves múltunkat és a folyamatos, digitális fotózási ismeretek elsajátítását több, mint 30 csoportos ill. egyéni fotókiállítás bizonyítja: a volt TIT-épületben, az Újbuda Szenior Programközpontban, illetve a Deák-Diák Iskolában, a Karinthy Könyvtárban, Balatonszárszón, Szigetmonostoron és a Nyugdíjas Expón.

Idősbarát Újbuda :

260 éve született Wolfgang Amadeus Mozart

Wolfgang Amadeus Mozart (teljes nevén Johannes Chrysostomus Wolfgangus Theophilus Mozart) osztrák klasszicista zeneszerző, zongorista, karnagy és zenepedagógus 1756. január 27 –én Salzburgban született és 1791. december 5.-én Bécsben halt meg. Idén ünnepeljük születésének 260. évfordulóját.

Idősbarát Újbuda :

Újbudai helytörténeti hírek

2016 januárjában az Etele Helytörténeti Gyűjtemény átköltözik az Albertfalvi Közösségi Házba. A Csonka János- és Karinthy Frigyes emlékszobák állandó kiállítás keretében tekinthetők meg, s külön helyiségben tablókból álló, hordozható időszaki kiállításokat is rendeznek. Bánpataki Ádám tájékoztatott arról, hogy terveik szerint ezek a kiállítások Újbuda történetének számos érdekes részletét dolgozzák majd fel a közlekedéstörténettől a hadtörténeten át a vendéglátásig.

Idősbarát Újbuda :

Még gazdagabb újévet kívánunk!

Alig múlt el karácsony, az ünnepi illatok ma is érződnek. Még nem felejtettük el az ünnepi készülődés perceit, a bevásárlást, a sütés-főzést, az izgalmakat, kapunk-e elismerést a magunk készítette ajándékért, vagy a töltött káposztáért. Máris újabb feladatok várnak.

Idősbarát Újbuda :

Szívhez szólóan…

A Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 2015. december 16-án tartotta karácsonyi hangversenyét a Szent Imre templomban. A megnyitón megemlékeztek Tamás Gergely Alajos ferences rendi szerzetesről, aki tanár és zeneszerző volt.

Oldalak