Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 18. szerda, Auguszta

Szentimreváros

Egy évszázados ház története

A Szentimreváros benépesüléséről, első házainak megépüléséről, azok további sorsáról és a városrész fejlődéséről is szó volt a Szentimrevárosért Egyesület rendezvényén november 8-án.

Városismereti séta Szentimrevárosban

A századforduló új városrésze ezer szállal kötődik a sporthoz, ezért tartották itt a BEAC-120 emlékév keretében június 22-én a városismereti sétát. A résztvevők az egyetemi sport és a BEAC kultikus helyszíneit járták körbe, és egészen új megközelítésből ismerhették meg a 11. kerület épített örökségét.

Emlékfát ültettek a 100 éve született atyának

Faültetéssel emlékeztek Sárváry Ferenc kanonokra a Karolina úton, a Gyümölcsoltó Kápolna közelében november 17-én. Az atya 41 évig teljesített szolgálatot Szentimrevárosban. Az emlékfát Újbuda önkormányzata nevében Hoffmann Tamás polgármester és Gyorgyevics Miklós egyházügyi tanácsnok ültette el.

Gyógyítani a szeretet erejével

Szentimreváros egyik színes pontja a Dr. Batthyány-Strattmann László Orvos-kör Egyesület. Tevékenységének középpontjában a keresztény hitre alapozott egészségvédelem, a rászoruló embertársak felkarolása és a szakmai-lelki önképzés áll.

Enyhülhet a zsúfoltság

A zsúfoltság enyhítése érdekében a Móricz Zsigmond körtér tágabb környezetében a parkolási díjtételek emelését kezdeményezi Újbuda Önkormányzata a Fővárosnál – döntött a képviselő-testület lakossági vélemények és szakértői javaslatok alapján. A helyhatóság a parkolasiotletek@ujbuda.hu címre továbbra is várja a parkolással kapcsolatos javaslatokat.

Placid Atya búcsúztatása a Szentimrében

Időpont: 
2017január2609:00

Placid atyától a Szentimrések és budapesti hívek templomunkban vehetnek búcsút. Hamvasztás előtti búcsúztatásának programja, – ami terv még az – alábbiakban olvasható:

Templombúcsú Szentimrevárosban

Az első magyar király fia, Szent Imre herceg ünnepe novemberben van. A Szent Imre Plébániatemplom hívei évről évre vásári forgatagot és egyéb eseményeket is tartanak a templom búcsúnapján.

A kerület – 85 éve

A kerület – 85 éve

1930. május 29-én, 45 napos vita után az országgyűlés mindkét háza elfogadta a Budapest székesfőváros közigazgatásáról szóló 1930. évi XVIII. törvénycikket, melynek alapján létrejött a XI., a XII., a XIII. és a XIV. kerület. A XI. kerület akkori képét korabeli írások alapján idézzük meg.

Nem romkocsma lett a Parkszínpad romjából

Június elsején megnyílik a tíz éve romosan és elhanyagoltan álló egykori Budai Parkszínpad. Bár a nevét megtartja, nem szabadtéri színpadként fog működni. A bérlő csendes háttérzenét, finom ételeket, bolhapiacokat, jóga- és fitneszprogramokat tervez a helyre - írja az Index.

Gyerekkönyvesbolt nyílt a kerületben

Gyerekkönyvesbolt nyílt a kerületben

Bővül a gyermeknek szóló lehetőségek köre Újbudán, miután a héten megnyitotta új könyvesboltját a Bartók Béla úton a Pagony Kiadó. A 220 négyzetméteres üzletben a könyvek mellett játszósarok és firkafal is várja a gyerekeket.

Múltidéző kiállítás nyílt a Gombában

Múltidéző kiállítás nyílt a Gombában

Először adott otthont társadalmi eseménynek a tavasszal megújult Móricz Zsigmond körtéri Gomba. A Szentimrevárosi Egyesület Újbuda belvárosáról, Szentimrevárosról rendezett retrospektív kiállítást a körépület kávézónak szánt cikkelyében. A budai negyed történelmének hangulatát és emblematikus pillanatait felvillantó régi fotók mellett a nosztalgiázást játékos szemléltető eszközök is segítetik.

Szentimrevárosi esték

Kedves Barátunk! Tisztelettel meghívjuk előadássorozatunk következő találkozójára, amelyen az Éghajlat Könyvkiadó kedvezményes könyvvásárt is tart.

Oldalak