Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 19. csütörtök, Viola

pályázat

Elkészült a társasház-felújítási alprogram pályázatának útmutatója

 Elkészült a társasház-felújítási alprogram pályázatának útmutatója

Közzétette a társasházak energiahatékonyságának növelését célzó alprogram pályázati útmutatóját hétfőn a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Az Otthon Melege Program alprogramjára azok a gazdasági szervezetek nyújthatnak be pályázatot, amelyek gazdálkodási formájuk szerint társasháznak vagy lakásszövetkezetnek minősülnek.

Startup pályázat: itt a nyertesek listája

Startup pályázat: itt a nyertesek listája

Négy pályázat kapott egy-egy millió forint támogatást az önkormányzattól. Két pályázat már bizonyított, komoly kockázati tőketársaságok is érdeklődnek a most bemutatott eszközök iránt.

Tervezzen utcabútort Budapestre!

Tervezzen utcabútort Budapestre!

Bútorozd be a városodat! címmel indít formatervezési pályázatot a Főkert Nonprofit Zrt. az FKF Nonprofit Zrt., a Design Terminál és a Hello Wood. A lakosság beleszólhat a város parkjainak, köztereinek arculatába és akár az „én városom” életérzés is erősödhet - állítják.

Már lehet pályázni hűtőgépcserére

Már lehet pályázni hűtőgépcserére

Október 27-tól lehet pályázni az államilag támogatott hűtőgép- és fagyasztócsere programra. Összesen 627,1 millió forint állami támogatás áll rendelkezésre, amelyből új, magas energiahatékonyságú hűtő vagy fagyasztó vásárolható. A pályázatokat november 30-ig, illetve a forrás kimerüléséig lehet benyújtani.

Megjelent a nyílászárók cseréjére kiírt pályázat

Megjelent a nyílászárók cseréjére kiírt pályázat

Megjelent a lakóingatlanok elavult állapotú, gyenge minőségű homlokzati nyílászáróinak cseréjére kiírt pályázat. A támogatást azonban csak olyan lakás korszerűsítésére lehet igénybe venni, amely legfeljebb 4 lakásból álló, nem iparosított technológiával épített lakóépületben található.

Továbbra is lehet pályázni biztonsági kamerákra

Továbbra is lehet pályázni biztonsági kamerákra

Eredetileg augusztus végéig szólt, de még mindig nyitott a lakosságnak szóló társasházi kamerarendszer pályázat. A nyertesek közé tartozik a Rétköz utca 47. szám alatti négy lépcsőházas társasház is, melynek biztonsági kamerarendszerét hatszázezer forinttal támogatta az önkormányzat.

Itt a lehetőség fűtéskorszerűsítésre

Itt a lehetőség fűtéskorszerűsítésre

Megjelent a lakossági fűtésrendszer korszerűsítésére kiírt pályázat, a részletes pályázati dokumentáció hétfőtől elérhető a kormányzati honlapon és az ÉMI Nonprofit Kft. honlapján - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

Jön az újabb ablakcsere program

Jön az újabb ablakcsere program

Még ebben a hónapban megnyílnak az első lakossági energetikai pályázatok, melyek háztartási nagygépek cseréjét, fűtéskorszerűsítést és külső nyílászárók cseréjét támogatják majd, összesen 2,7 milliárd forint értékben. Készül a panelprogram utóda is.

Kevés a bérlakás, pedig nagy igény van rá

Kevés a bérlakás, pedig nagy igény van rá

Az elmúlt 15 évben drasztikusan csökkent Budapesten az önkormányzati bérlakások száma, miközben fővárosszerte egyre sürgetőbb probléma a lakhatás. A megmaradt állománynak csak egy részét hirdetik meg szociális alapon, de ezekről is gyakran lemaradnak a leginkább rászorulók – állítja egy friss tanulmány. A budapesti kerületek közül Újbuda jól használja ki a bérlakásállományában rejlő lehetőségeket.

Oldalak