Lufifelengedő flashmob Újbudán
Újbuda Önkormányzata az idei Őszköszöntő Fesztivállal egybekötve ünnepli meg a Színházak Éjszakáját, mely alkalomból a Karinthy Színházzal együttmuködve nagyszabású flashmobot szervez.
Újbuda Önkormányzata az idei Őszköszöntő Fesztivállal egybekötve ünnepli meg a Színházak Éjszakáját, mely alkalomból a Karinthy Színházzal együttmuködve nagyszabású flashmobot szervez.
Újbuda Önkormányzata az Újbudai Ősz című rendezvénysorozat keretében nagyszabású fesztivállal zárja le a nyarat és köszönti az új évszakot a Bikás Parkban. A rendezvényen a Színházak Éjszakája jegyében mintegy ezer léggömböt engednek fel Újbuda egére, de régi mesterségek utcájával, középkori utazással, színházi bemutatóval és a nap fénypontjaként, a világhírű Ottawan zenekar koncertjével várják az érdeklődőket.
Páncélvár lakója Rozsda lovag kénytelen fogadni váratlan vendégét Fránya Fridát, a boszorkányt. A kissé teszetosza, de jószívű mesehős legújabb kalandjai Bozsik Yvette rendezésében láthatók a Karinthy Színházban szeptember 9-től.
Közel három évtizede keresik a választ a gazdagrétiek, arra, hogy mi a jó halászlé titka. A helyiek évről-évre minden szeptemberben „fakanálcsatát” vívnak, hogy elnyerjék a legjobbaknak járó elismerést. A zsűri idén ötvenöt csapat közül választotta ki azt a hatot, amelyek elnyerték a több mint félmillió forint értékű ajándékot.
A magyar színházi élet színe java megjelent Buda első kőszínházában szeptember 1-én. A vendégek a közönséggel együtt egy sztárokat felvonultató gálaműsorral ünnepelték meg a 35. évad kezdetét, valamint Karinthy Márton színházigazgató születésnapját. Az évadnyitó gálán Újbuda polgármestere, Hoffmann Tamás is részt vett.
Purim címmel szervezett zsidó kulturális fesztivált a Karinthy Színház, a nyitóeseményre március 21-én került sor. Hét nap alatt összesen 21 színházi előadáson, táncprodukción, koncerten és gyermekfoglalkozáson vehet részt a közönség.
Idén először különleges módon ünnepli a Purimot a Karinthy Színház, amely március 21-étől 27-éig huszonegy produkcióval, köztük színházi és táncelőadásokkal, koncertekkel és gyermekfoglalkozásokkal várja a közönséget. Hazánkban tavasszal, nyáron és ősszel több zsidó fesztivál is zajlik, de Budán korábban nem volt hasonló rendezvény.
A Karinthy név az elmúlt évszázad során fogalommá vált. Ám a szépirodalmi jelentőségen túl ma már a könnyedebb műfaj szerelmesei körében is egyre elterjedtebb a név, a Karinthy Márton által alapított színház miatt. A Bartók Béla úton található "népszerű színház" ősszel kezdte meg 34. évadát, ahol a repertoárt főleg a klasszikus komédiák adják.
A Színházak éjszakáján igazi csemegével örvendezteti meg a drámák szerelmeseit a Karinthy Színház. Aki kíváncsi a színház világára és szívesen kukkant a kulisszák mögé, annak kínál lehetőséget szeptember 19-én.
A következő szezonban a Csalogány-család, A bolond lány valamint A nadrág című darabot is műsorra tűzi a Karinthy Színház. A most lezárult évad előadásai harmincezernél is több színházrajongót vonzottak.
A főleg komikaként ismert Lorán Lenke, számtalan film- és színházi szerep megformálója március 15-e alkalmából vehette át a Magyarország Kiváló Művésze díjat Balog Zoltántól. A Karinthy Színházban is vendégszerepelt művésznővel közelgő 88. születésnapja alkalmából beszélgettünk színészi pályájáról, élete nagy szerelméről és a hétköznapokról.
A Nyitott ablak című hamisítatlan századeleji vígjáték, a boldog békeidők legboldogabb idején játszódik egy magyar kisvárosban, Szerdahelyen. A hangulat azonban kicsit sem békés: ádáz küzdelem folyik a város polgárai és a bevonuló hadsereg között. A harc oka, hogy a bakák megjelenésével egy év alatt sokszorosára nőtt a törvénytelen gyermekek száma a településen. Az egykor legtöbbet játszott magyar bohózatszerző, Nóti Károly zenés vígjátéka a Karinthy Színház színpadán bizonyította időtállóságát.
13 szív, ha dobban címmel mutatta be új előadását a gépGYERMEKálma Kortárs Táncműhely a Karinthy Színházban. A vidám és erőteljes üzenetű darab azt járja körbe, hogy találkozhatnánk valódi önmagunkkal, ha képesek lennénk megállni a mindennapi rohanásban.