Idősbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
április 18. csütörtök, Andrea, Ilma

évforduló

Fesztivál a 100 éves Gellért fürdőben

Százéves a patinás Szent Gellért Gyógyfürdő és Uszoda. Erre az alkalomra különleges és változatos programok lesznek szeptember 8-án és 9-én a fürdőben.

Rendhagyó történelemórák testvérvárosunkban

Újbuda Önkormányzata és a kerület egyik testvérvárosa, Kézdiszentlélek közös megemlékezést tartott az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója alkalmából az erdélyi Kovászna megyei településen.

Hála a mentőknek

Felköszöntötték a mentősöket a Szent Imre Egyetemi és Oktatókórházban az Önkéntes Mentőegyesület alapításának évfordulóján.

Gálával ünnepel a Vadaskert iskola

Idén 25 esztendős a kerületünkben működő Vadaskert Általános Iskola, amit méltó módon kíván megünnepelni az autista, illetve hiperaktív, ADHD-tünettel diagnosztizált diákokat oktató intézmény. A születésnapi gálát 2018. május 12-én 14 órától rendezik meg a Stefánia Palotában.

Jubilál a Teleki

Tortával, az elmúlt évtizedeket bemutató kisfilmmel, verssel és csodás hangszeres muzsikával ünnepelték a pedagógusok, a gyerekek és a meghívottak az Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola fennállásának 50. évfordulóját.

Évfordulót ünnepeltek a Mozgolóda óvodában

Több mint negyven éve nyílt meg a jelenleg Mozgolóda néven ismert óvoda a Lecke utcában. Ez adta az apropóját, hogy fogadással és zöld fal átadásával ünnepeljenek április 13-án.

Sportlegendák Albertfalván

Március végéig volt látható a BEAC 120 éves történetét bemutató vándorkiállítás az Albertfalvi Közösségi Házban. A tárlatot az Etele Helytörténeti Kör kerekasztal beszélgetése zárta. A rendezvényen, amelyre a BEAC igazgatója, Simon Gábor is ellátogatott, az egyesület négy élsportolója mesélt életéről, sportsikereiről és Újbuda legendás sportklubjához fűződő viszonyáról.

Százkilencven éves a Petőfi Sándor Általános Iskola

A Klauzál Gábor Művelődési Központban tartották a főváros egyik legrégebbi, folyamatosan működő oktatási intézménye, az albertfalvi Petőfi Sándor Általános Iskola alapításánának százkilencvenedik évfordulóját. Az eseményen - amelyen neves öregdiákok is felléptek - színvonalas előadás tartottak a gyerekek.

Újbudán is megünnepelték a forradalom 170. évfordulóját

Újbuda önkormányzata az Edömér utcában ünnepelte a kerület polgáraival az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 170. évfordulóját. A zord idő ellenére sokan hallgatták Hoffmann Tamás polgármester és Simicskó István honvédelmi miniszter köszöntőjét március 15-én, az ünnepséget a Muzsikás együttes koncertje koronázta meg.

Tisztelettel emlékezünk 1848 hősére

Leszármazottai is fel­­elevenítették az 1848-as hadvezér, Schweidel József emlékét a forradalom 170. évfordulóján. Az aradi vértanúról elnevezett utcában minden évben megemlékezést tartanak.

170 éves a Magyar Honvédség

A Magyar Honvédség fennállásának 170. évfordulóját ünneplő programsorozat kezdődött Indítását az 1796. február 20-án született Mészáros Lázár első hadügyminiszter előtti tiszteletből időzítették erre az időszakra.

Két katonatisztet köszöntöttek Újbudán

Mencsik Ferenc

Mencsik Ferenc alezredes nyolcvanadik, Lukács József alezredes nyolcvanötödik életévét töltötte be januárban. Ennek el alkalmából mindkettőjüket felköszöntötték a kerületben. Ezt a különleges szokást két éve honosította meg Simicskó István honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője.

Nyugállományú katonákat köszöntöttek

Január elején két nyugállományú katonát köszöntöttek születésnapjuk alkalmából a kerületben. Dzsugán József a 85., míg Torma Sándor a 90. életévét töltötte be a közelmúltban. Az emléklapot és az ajándékcsomagot Simicskó István honvédelmi miniszter munkatársai adták át az ünnepelteknek.

Oldalak